A 2026-os szabályváltozások egyik legfontosabb újítása a DRS nyugdíjazása volt, amelynek helyét egy tisztán teljesítményalapú megoldás, az úgynevezett előzési üzemmód vette át. A bahreini előszezoni tesztek azonban vegyes érzelmeket váltottak ki a mezőny tagjaiból, ugyanis többen úgy érzik, az újisztás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és megnehezítheti a csatákat a pályán.
A korábbi években megszokott nyitható hátsó szárnnyal ellentétben ez a rendszer láthatatlan marad a külső szemlélő számára, a működése pedig kizárólag a hibrid rendszer energialeadásán alapul.
Alapesetben az autó 290 km/h-s tempónál éri el az elektromos rásegítés csúcsát, ezt követően pedig a teljesítmény fokozatosan csökken, majd 345 km/h-nál teljesen megszűnik. Amikor viszont a pilóta aktiválja a támadó módot, a villanymotor jóval tovább, egészen 337 km/h-ig képes leadni a maximális, 350 kW-os (körülbelül 475 lóerős) teljesítményt.
Bár papíron jól hangzik az elmélet, a gyakorlat egyelőre mást mutat. A Haas versenyzője, Esteban Ocon meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott a rendszer hatékonyságáról a tesztidőszak alatt tapasztaltak alapján.
„Az első benyomások alapján nem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy előnybe kerüljünk és megelőzzük az előttünk haladó autót” – mondta a francia pilóta, majd hozzátette, hogy a valódi vizsga majd az Ausztrál Nagydíjon következik. Ocon kitért a konkrét számokra is a rendszer kapcsán.
„Jelenleg úgy tűnik, hogy a nyereségünk mindössze két tizedmásodperc körül mozog, amikor üldözőként használjuk, ami nem több ennél. Lehet, hogy ez változni fog, de most ezt látjuk” – fejtette ki véleményét.
Hasonlóan borúlátóan értékelt a Ferrari sztárja, Charles Leclerc is. A monacói versenyző szerint a pályán zajló küzdelem jellege alapvetően megváltozhat idén, és nem feltétlenül a könnyebb előzések irányába.
„Abban a kevés helyzetben, amikor megpróbáltam előzni, nagyon nehéz dolgom volt” – ismerte el Leclerc, megjegyezve, hogy ez a szezon komoly kihívásokat tartogat majd ezen a téren.
Az új rendszer logikája szerint a támadó autónak jelentős energiatöbbletre van szüksége, ám a visszatöltés hatékonysága is kulcskérdés lehet a versenyek alatt.
Pierre Gasly egyelőre óvatosabban fogalmazott, és türelemre intett.
„Nyitottnak kell maradnunk, és meglátjuk, hogyan alakul. A tesztek során én személy szerint nem töltöttem elég időt más autók mögött ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le” – vélekedett Gasly, miközben arról is szót ejtett, hogy a versenyzés dinamikája biztosan átalakul.
„Csak annyit tehetünk, hogy tudomásul vesszük, hogy ez most más lesz. Talán kissé eltérő megközelítést kell alkalmaznunk a versenyeken, de ezt most még nem tudnám biztosra megmondani” – zárta gondolatait az Alpine versenyzője.
