Alonso a szingapúri pálya védelmére kelt, a tőle megszokott humoros stílusban pedig korábbi nagy riválisát hozta fel példaként a küzdelmekre. A spanyol pilóta szerint a Marina Bay utcai jellegéből adódóan mindig is a kvalifikációról szólt, a versenyen azonban ezúttal is akadtak látványos manőverek. Példaként Lewis Hamilton elnyújtott gumitaktikáját hozta fel, amely során a brit versenyző folyamatosan veszítette a pozíciókat.
Hamilton a Szingapúri Nagydíjon a második helyről esett vissza a hatodik pozícióba, miután a Ferrari egy korai virtuális biztonsági autós fázis alatt lágy abroncsokra váltott vele. A hétszeres világbajnok végül 44 kört tett meg a használt keverékeken, a finisben pedig körönként több mint három másodpercet kapott Andrea Kimi Antonellitől. A Racing News 365 szerint a brit pilóta vállalta a felelősséget a rosszul sikerült stratégiáért.
„Ezen a pályán nem hiszem, hogy túl sok mindent tehetnénk” – magyarázta Alonso a helyszínen tartózkodó újságíróknak. „Az utcai aszfaltcsíkokon a kvalifikáció hagyományosan a verseny 90 százalékát jelenti, ez így volt már Ayrton Senna, Alain Prost és Michael Schumacher idejében is.”
„Jómagam 2010-ben 8 tizedmásodperces hátrányban voltam a Red Bullhoz képest, mégis megszerzem a pole-pozíciót, utána pedig 62 körön át magam mögött tartottam Sebastiant. Ez egyszerűen a pálya sajátossága. Mégis láthattunk néhány előzést, a kivetítőket figyelve láttam, hogy Hamilton rengeteg helyet veszít, vagyis akadt néhány pont, ahol lehetett előzni” – jegyezte meg a spanyol pilóta.
Komoly motorproblémák az Aston Martin élén
A 15. helyen célba érő Alonso számára ugyanakkor korántsem alakult zökkenőmentesen a hétvége. A spanyol versenyző az időmérő edzést követően új erőforrást kapott, mivel a turbó működésében rendellenességet észleltek a mérnökök.
A silverstone-i csapat a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a Honda motor vezethetőségi nehézségei és a turbólyuk által okozott gondok még nem oldódtak meg teljesen.
„Valami nem működött úgy a hajtásláncban, ahogyan kellene, és meg kell értenünk az okokat. Tudjuk, hogy nehéz futamok várnak ránk, de Mexikóban a lassú kanyarok miatt jobb esélyeink lehetnek, majd Las Vegas és a többi utcai helyszín következik. Urrá kell lennünk a vezethetőségi gondokon és a turbólyukon” – nyilatkozta Alonso.
