Egyre jobb formát mutat Max Verstappen, aki a malejsziai győzelem és a szingapúri sprintdiadal után az alapkvalifikációt is megnyerte. A Red Bull versenyzője összetettben már az ötödik pozíciót foglalja el, így könnyen előfordulhat, hogy végül a bajnokság első három helyezettje között fejezi be a szezont.
Ez az eredmény egyúttal azt is jelentené, hogy a holland pilótának december 12-én meg kellene jelennie az FIA sanghaji díjátadó gáláján. Verstappen azonban egyáltalán nem vágyik a kínai utazásra, aminek nyomós oka van a múltból.
Betegség miatt tart a gálától
„A legutóbbi alkalommal nagyon beteg voltam” – emlékezett vissza mosolyogva a 2025-ös üzbegisztáni eseményre, amikor Taskentben nem tudott részt venni az ünnepségen. A mostani lehetőséggel kapcsolatban szűkszavúan csak annyit mondott, hogy majd meglátják, miként alakulnak a dolgok.
A pontversenyben Charles Leclerc mindössze egyetlen ponttal előzi meg a hollandot, míg a harmadik helyen álló Lewis Hamilton előnye 25 pont. A második pozíciót elfoglaló George Russell 40 pontra van tőle, ám a brit versenyző a szingapúri mezőny végéről kénytelen indulni. Az élen Andrea Kimi Antonelli tetemes, 129 pontos előnnyel vezet Verstappen előtt, ami gyakorlatilag elérhetetlenné teszi a vb-címet.
„Úgysem leszel bajnok, márpedig csak az számít” – tette egyértelművé a holland versenyző, jelezve, hogy a harmadik helyezés megszerzése önmagában semmilyen izgalmat nem jelent számára.
Végre működnek a fejlesztések
A Milton Keynes-iek teljesítménye mindenesetre biztatóan alakul, mivel az idei szezonban már a harmadik komolyabb fejlesztési csomagjuk bevetése bizonyult sikeresnek. Az F1maximaal írása szerint a korábbi években komoly gondokat okozott a szimulációk és a pályán mutatott tempó közötti eltérés, mostanra azonban sikerült úrrá lenniük ezen a problémán.
„Valószínűleg a versenyautó szélessége és hossza is közrejátszott ebben, hiszen most teljesen más gépekkel körözünk” – magyarázta a technikai javulás hátterét Verstappen. A csapat korábbi modelljei túlságosan nagyméretűek voltak a Red Bull elöregedett szélcsatornájához képest, az újabb, kisebb méretű konstrukciók viszont már pontosabb adatokat szolgáltatnak a mérések során.
A csapat a következő szezonban már egy vadonatúj szélcsatornára támaszkodhat, ami Verstappen szerint a legfontosabb lépés lesz a megbízható mérési eredmények biztosításához.
„Minden elem, amit feltettünk az autóra, a várakozásoknak megfelelően működött, ami kifejezetten pozitív jel. Bízom benne, hogy ezt a tapasztalatot a következő évben is kamatoztatni tudjuk” – zárta gondolatait a holland pilóta.
