|2026. 03. 17. 03:23
Az Alpine mindkét autóval pontot szerzett Sanghajban, Gasly azonban az ötödik helyet hiányolta.

Néhány hete Melbourne-ben még az volt a fő kérdés az Alpine-nál, hogy egyáltalán értik-e az idei autót, Sanghajban viszont már egészen más hangulat uralkodott. A Kínai Nagydíjon mindkét versenyző a legjobb tíz között zárt, ami az idény első kettős pontszerzését jelentette a franciák számára.

Pierre Gasly a hatodik, Franco Colapinto a tizedik helyen ért célba, ami összesen kilenc világbajnoki pontot hozott a konyhára. Papíron ez kifejezetten erős eredmény, a francia pilóta mégsem volt maradéktalanul elégedett.

Gasly az ötödik helyet érezte reálisnak

A hétvége nem indult zökkenőmentesen, ugyanis a sprinten Gasly csak a 11. lett, ám az időmérőre sikerült megtalálniuk valamit az autó beállításain, ami új lendületet adott. A hetedik rajtkockából indulva már komolyabb reményekkel várhatta a futamot.

A leintés után azonban vegyes érzésekről beszélt. „Legbelül a versenyző énem egy kicsit bosszús, hogy nem lettünk ötödikek. Ez ma abszolút benne volt” – mondta, majd arról is beszélt, hogy a tempójuk alapján reális cél volt az előrelépés.

A sanghaji versenyen a franciának kifejezetten ütőképes volt a versenytempója, közvetlenül a Mercedesek és a Ferrarik mögé lehetett besorolni. Az első etapban még a közvetlen élmezőnyt is látótávolságon belül tartotta, miközben a bokszfalnál arra számítottak, hogy az új, 2026-os autókkal szinte törvényszerűen érkezik majd a Safety Car, ami újra összehúzza a mezőnyt.

A döntő pillanat végül az újraindításnál jött el. „Valamiért nem volt meg az erő, a plusz teljesítmény egyszerűen nem érkezett meg” – idézte fel Gasly a kritikus szituációt.

Oliver Bearman azonnal kihasználta a lehetőséget és megelőzte, ezt követően pedig Gasly kemény csatába keveredett többek között Max Verstappennel is. A négyszeres világbajnokkal és a középmezőny többi tagjával vívott párharcok értékes másodperceket vettek el tőle, ami végül hiányzott ahhoz, hogy visszatámadjon.

A hajrában mindent egy lapra tett fel. „Úgy nyomtam, mintha minden kör időmérős kör lenne. Ez tényleg élvezetes volt!” – fogalmazott. A különbséget 2,4 másodpercre csökkentette Bearman mögött, de az előzéshez már nem maradt elegendő kör.

Colapinto pontja és a csapatfőnök reakciója

A másik oldalon Franco Colapinto a tizedik helyen hozta be az autót, ami az első világbajnoki pontja volt azóta, hogy még 2024 októberében, az Amerikai Nagydíjon a Williamsszel a top tízben végzett. Az argentin ugyanakkor nem dőlt hátra.

„Nagyszerű nap ez a csapatnak, de közben csalódott is vagyok. Többre vágytam, csak ma néhány dolog nem a mi oldalunkra billent” – ismerte el.

Az eredményhez hozzátartozik, hogy az Alpine profitált a McLaren kettős kieséséből, ugyanis két, Gasly előtt rajtoló versenyző már a start előtt búcsúzott. Az is kérdéses, hogy Verstappent sikerült volna-e megelőzni, ha nem hátráltatja technikai gond, bár a különbség a végére két másodperc fölött maradt.

Flavio Briatore mégis elégedetten értékelt, ugyanis szerinte a sanghaji hétvége visszaigazolja a kemény munkát. „Kilenc pont és mindkét versenyző a top tízben, ez szép jutalom az egész csapatnak. Mindkét pilóta kiváló munkát végzett” – mondta, majd hozzátette, hogy ez még csak a kezdet.

„Tudjuk, hogy ez fejlesztési versenyfutás lesz. Japánra is kíméletlenül nyomni fogjuk tovább a munkát” – tette világossá, utalva arra is, hogy az egyes pályák karakterisztikája könnyen más csapatokat hozhat kedvezőbb helyzetbe.

Az Alpine számára mindenesetre biztató jel, hogy a jó eredmény ellenére a versenyzők inkább az elszalasztott lehetőségekről beszélnek, ugyanis ez arra utal, hogy a csapat ismét többet vár saját magától a 2026-os szezonban.

Hozzászólok