Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az idén bevezetett új szabályoknak köszönhetően jelentősebben átalakulhat majd az F1-es mezőny erősorrendje. Bár a barcelonai tesztből ezzel kapcsolatos következtetéseket még nem igazán lehet levonni, az biztos, hogy a Mercedes számára jól alakult minden, hiszen végig megbízhatóan és hibamentesen szerepeltek.
A fogadóirodák pedig ennek, valamint a 2014-es idénynek a fényében a csillagosokat helyezik előre, már ami a bajnoki győzelem lehetőségét illeti. Bár ezt sem lehet még teljesen kijelenteni, de egyelőre úgy tűnik, a Mercedes most talán túl tud lépni az előző szabálykorszak csalódásán, és visszatérhetnek abba a pozícióba, ahol 2014 és 2021 között megszoktuk őket.
Antonelli pedig ennek fényében szeretne szintet lépni az összességében jól, de mégis hullámzóan sikerült újoncéve után, és 19 évesen már a világbajnoki győzelem lehetőségéről álmodozik. „Egyértelműen ez a cél” – mondta az olasz tehetség a Mercedes hétfői csapatbemutatóján.
„A célom az, hogy nyerjek, majd pedig a bajnoki címért harcoljak. Szeretnék az egyik legjobbá válni. Nincs kétségem afelől, hogy ezt akarom elérni, de közben persze azzal is tisztában vagyok, hogy George [Russell] hihetetlenül erős versenyző, és ő is készen áll a bajnoki küzdelemre. Mindenképp ő jelenti az egyik mércét a mezőnyben. Szerintem igazán szórakoztató év lesz, főleg a vele való versengés, szóval már nagyon várom.”
Érdekesség, hogy Toto Wolff csapatfőnök mindeközben azért még nem beszél Antonelli bajnoki esélyeiről, ami valahol azért érthető, hiszen egyrészről fékezni akarja a vele szembeni elvárásokat, másrészről pedig az is világos, hogy a tavaly ugyan több dobogós helyet szállító, de közben sokat is hibázó versenyzőnek még van hová fejlődnie.
„Kimi teljes mértékben azt a pályaívet futja, amelyet az elején megálmodtunk neki. Tavaly az első idényét futotta a Forma–1-ben, bekerült ebbe az óriási cirkuszba, sok volt a médiakötelezettsége, a szponzoreseménye, hirtelen hatalmas rajongás övezte őt, és pontosan ez volt az oka annak, hogy nagyon jó teljesítmények mellett becsúszott néhány problémásabb futam is.”
„Most viszont már nincs kétség a sebessége és a versenyzési tudása kapcsán. Ez lesz a második éve, ismeri az összes pályát, ismeri a médiát és a többi kötelezettséget. Teljes mértékben meg vagyok tehát győződve, hogy jó idényt fog futni. Ennek ellenére azért még nem kéne tőle elvárjuk, hogy ő legyen az élen, vagy hogy mindig olyan legyen, mint George. George egyike a legjobbaknak, és régóta itt van már a Forma–1-ben.”
„Ő jelenti a mércét, miközben Kimi 19 éves és a második idénye következik. Biztosan látni fogunk tőle egy újabb lépcsőfokot” – tette még hozzá Wolff, aki tehát láthatóan igyekszik levenni a terhet az olasz válláról, és inkább Russellt nevezte meg igazi bajnoki kihívónak.
-crop-1200x800.jpg)