|2026. 04. 29. 11:25
A Mercedes 19 éves pilótája már most új korszakot nyitott az olasz sajtóban.

Andrea Kimi Antonelli nemcsak a pályán robbant be, hanem az olasz közbeszédet is átírta. Jean Alesi szerint korábban a hazai sajtó szinte kizárólag a Ferrariról szólt, ma viszont már egy Mercedes-versenyző köré épül a lelkesedés, ami komoly változás egy hagyományosan maranelló-központú országban.

A mindössze 19 éves olasz a jelenlegi idény első heteiben rögtön magas fokozatba kapcsolt, hiszen Sanghajban és Szuzukában is megszerezte első nagydíjgyőzelmeit, és április végére a pontverseny élére állt. A japán sikerével ráadásul minden idők legfiatalabb vb-éllovasa lett, ami gyorsan elcsendesítette azokat, akik túl korainak tartották felemelkedését.

Már nem csak a Ferrari létezik

Alesi szerint Antonelli hatása túlmutat az eredményeken. „Nagyon jó egyensúly és kedvező helyzet ez Kimi számára, mert korábban Alboreto és más tehetséges olasz pilóták idején egyszerűen nem volt tér az olasz versenyzőknek” – mondta az egykori Ferrari-pilóta.

Úgy látja, a médiakörnyezet gyökeresen megváltozott. „A sajtó akkoriban egyszerűen Ferrari, Ferrari volt. Most ez már nincs így. Szeretik a Ferrarit is, de közben büszkék Kimire is.” Alesi szerint ez nemcsak a fiatal pilóta sikertörténete, hanem az olasz szurkolók számára is új fejezet, akik végre egy hazai versenyzőben láthatják a jövőt.

A Mercedesnél ugyanakkor igyekeznek lehűteni a kedélyeket. Toto Wolff nemrég arról beszélt, hogy Antonelli teljesítménye nem érte váratlanul, hiszen a fejlődési ív szerinte a helyes irányba tart, ugyanakkor nem számít arra, hogy csodaszámba menő dominancia jellemezné az egész szezont. A csapat már most az élmezőny egyik meghatározó szereplője, így természetes, hogy egyre többen kezdik bajnokaspiránsként emlegetni az olaszt.

Alesi azért óvatos maradt. „Jó úton halad, az biztos” – fogalmazott, majd George Russellre is kitért. „George is komoly bajnoki esélyes, ehhez nem fér kétség, még ha most talán vakarhatja is a fejét egy kicsit.” A házon belüli párharc így legalább akkora kérdés lehet, mint az, meddig tart Antonelli lendülete.

Hozzászólok