Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Kimi Antonelli karnyújtásnyira van a bajnoki címtől, ám Max Verstappen feltámadása miatt nem lélegezhet fel teljesen.

Verstappen és a Red Bull komoly feltámadást mutatott az elmúlt versenyeken, Antonelli pedig nyíltan beszélt arról, mennyire tartana a holland riválisától egy szorosabb pontversenyben. Bár a Mercedes olasz pilótája karnyújtásnyira van első világbajnoki címétől, nem hagyja figyelmen kívül a Milton Keynes-iek formajavulását.

A szingapúri győzelem után Verstappen 119 pontra csökkentette a hátrányát Antonellivel szemben, miközben az utolsó hat hétvégén még 150 pont szerezhető. A legutóbbi tripla hétvégén a holland 28 pontot hozott az élen álló versenytársán, felidézve a tavalyi szezon drámai végjátékát.

Verstappen megkezdte a felzárkózást

A Red Bull versenyzője a szingapúri sprintet és a főfutamot is megnyerte, míg Azerbajdzsánban mindössze két tizedmásodperccel maradt el George Russell mögött. A Racing News 365 szerint a mostani formajavulás ellenére kismértékű az esélye annak, hogy Verstappen megismételje a 2025-ös bravúrját, amikor a Holland Nagydíj utáni 104 pontos hátrányból felállva végül alig két ponttal maradt le Lando Norris mögött.

A Mercedes versenyzője mindenesetre őszintén reagált arra a felvetésre, milyen lenne, ha a holland még közelebb állna hozzá a tabellán. „Tudom, hogy ez nagyon ijesztő lenne. Rendkívül ijesztő lenne, ám összességében úgy érzem, nagyszerű munkát végzünk, és ha végignézünk az idei szezonon, mindig ott voltunk az élmezőnyben” – mondta Antonelli.

Megvan a fény az alagút végén

„Nyilvánvalóan remek autónk volt, most pedig próbáljuk megérteni ezt az új fejlesztési csomagot. Nagyon büszke vagyok a csapatra ezen a hétvégén, mivel átrágtuk magunkat a nehézségeken, és elkezdtük meglátni a fényt az alagút végén.”

„Ez csak idő kérdése, most pedig Austinba megyünk, amely egy normális, megszokott hétvége lesz. Remélhetőleg ott sok változtatást tudunk végrehajtani, és még jobban megértjük az autót” – fogalmazott a Mercedes pilótája.

Hozzászólok