|2026. 02. 28. 12:37
Hiába a technikai hibák sorozata és a riválisokhoz képest feleannyi megtett kilométer, az Aston Martin garázsában nem uralkodott el a pánikhangulat.

Kifejezetten rögösen indult a 2026-os új korszak az Aston Martin számára. A silverstone-i alakulat felkészülését súlyos megbízhatósági gondok hátráltatták, amelyek miatt az AMR26-os modell alig tudott érdemi munkát végezni a pályán.

A barcelonai bejáratás és a bahreini tesztek során összesen mindössze 400 kört sikerült megtenniük, ami siralmas adatnak számít, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy még a lista végén kullogó Cadillac és Williams is dupla ennyi kilométert gyűjtött ugyanezen időszak alatt.

A gondok forrása elsősorban a Honda visszatérő erőforrásához köthető. A japán gyártó egységeinél váratlanul magas vibrációt tapasztaltak, ami negatív hatással volt az akkumulátorcsomagra, ám Mike Krack vezető mérnök elismerte, hogy az autó más területein, így a felfüggesztésnél és a sebességváltónál is akadnak még javítanivalók. Ilyen előzmények után a legtöbb istállónál már vörös riadó lenne érvényben, ám az Aston Martin háza táján meglepő módon nyugalom uralkodik.

A Newey-faktor mindent felülír

A csapat pszichés stabilitásának kulcsa egyértelműen Adrian Newey személye. A tervezőlegenda, aki 2025 márciusában csatlakozott a projekthez, mára gyakorlatilag csapatfőnöki jogköröket gyakorol, miután tavaly év végén Andy Cowell távozott a posztról – a hírek szerint épp a szakmai irányelvek körüli nézetkülönbségek miatt. Newey jelenléte pedig olyan hitet ad a versenyzőknek, amelyet még a lerobbanó technika sem tudott megtörni.

Pedro de la Rosa, a csapat nagykövete testközelből látja a változást, és úgy véli, a mérnöki zseni érkezése alapjaiban változtatta meg a munkafolyamatokat.

„Mióta Adrian megérkezett, a vezetése megkérdőjelezhetetlen. A legnagyobb különbség, amit éreztem, az a technikai megbeszéléseken tapasztalható. A határozottsága olyan erős, hogy az egész csapat pontosan tudja, mi a dolga. Ez nagyon más, mint az előző években, amikor mindenkinek megvolt a saját elmélete a dolgokról” – osztotta meg tapasztalatait a spanyol expilóta, majd kitért arra is, mennyire hatékonyabbá vált a kommunikáció.

„Adrian teljesen világos azzal kapcsolatban, mit kell tenni, és senki sem teszi fel a kezét, hogy megkérdőjelezze őt. Ezáltal hatalmas erőforrások mozdulnak meg egyetlen irányba.”

Nincs pánik, csak munka

Bár a köridők és a megbízhatóság egyelőre aggasztó képet festenek, a csapaton belül nem engedik, hogy az elkeseredettség vegye át az uralmat. De la Rosa szerint tisztában vannak a helyzet súlyával, de a bűnbakkeresés helyett a megoldásra fókuszálnak.

„Nem vagyunk boldogok. Lássuk be, senki sem örül, ha másodpercekkel lassabb a vártnál” – mondta őszintén a szakember, de sietett leszögezni a csapat álláspontját is. „Ugyanakkor igaz az is, hogy senki sem aggódik. Ez egy más helyzet. Nem vagyunk elégedettek, de nem is úgy állunk hozzá, hogy ’Te jó ég, ennyi volt?’. Szó sincs róla.”

A spanyol szakember hangsúlyozta, hogy bár könnyű lenne a késői kezdésre vagy a Honda visszatérésére fogni a lemaradást, a „mi lett volna, ha” nem működik a motorsportban. „A lényeg, hogy lassúak vagyunk. Nem ott tartunk, ahol szeretnénk. Össze kell raknunk egy tervet. Pontosan tudjuk, mi a baj, és dolgozunk rajta” – jelentette ki határozottan.

Alonso a kasztniban bízik, a motorban még kételkedik

Fernando Alonso, aki pályafutása során sokszor szenvedett Newey verhetetlen autói ellen, most épp abban bízik, hogy egykori riválisa végre alátolja a technikát. A kétszeres világbajnok szerint a karosszéria miatt kár lenne aggódni, a kérdőjelek máshol vannak.

„Több mint harminc évnyi dominancia után Adrian nem fog mindent elfelejteni egy év alatt. Nem tudom pontosan, hol tartunk most a kasztni és a tapadás terén, de ha még nem is vagyunk százszázalékosak, hamarosan azok leszünk, mert bármilyen problémát képesek vagyunk orvosolni” – vélekedett Alonso, ugyanakkor a Honda erőforrásával kapcsolatban óvatosabban fogalmazott.

„Az erőforrás oldala kicsit nehezebb dió, mert még nem értjük eléggé a szabályokat és a követelményeket. De ami a karosszériát illeti, ott nincsenek kérdőjelek” – tette hozzá a veterán versenyző.

Lance Stroll is hasonlóan lelkesen nyilatkozott a közös munkáról, kiemelve Newey maximalizmusát. „A teljesítmény megszállottja. Csak az érdekli, hogyan hozhatunk ki többet az autóból” – mondta a kanadai pilóta, hozzátéve, hogy a tervezőlegenda mindenkitől a maximumot követeli meg a saját területén.

Az Aston Martin előtt tehát hosszú út áll, hogy ledolgozzák a teszteken összeszedett hátrányt, de Silverstone-ban úgy tűnik, a hit erősebb, mint a félelem.

Élő közvetítés
Hozzászólok