Különleges eseményre készül a Mercedes, ugyanis a háromszoros Grammy-díjas Bad Bunnyval és az Adidasszal közösen szerveznek nagyszabású bemutatót Puerto Ricóban. A német istálló augusztus 2-án San Juan utcáin gurítja pályára egyik versenyautóját, amelyet Esteban Gutierrez vezet majd.
A történelmi jelentőségű esemény ingyenesen látogatható lesz a közönség számára, a program során pedig a nézők közelről is szemügyre vehetik majd a Forma-1-es autót, valamint megtekinthetik a Mercedes múltját bemutató relikviákat is. Az eseményen először mutatják be az adidas Originals, Bad Bunny és a Mercedes közös kollekciójának darabjait is.
A bejelentés időzítése nem véletlen, ugyanis Bad Bunny éppen teltházas koncertsorozatát tartja a Coliseo de Puerto Ricóban, amelynek címe "No Me Quiero Ir de Aquí" (Nem akarok elmenni innen).
A Mercedes pilótái eközben a Magyar Nagydíjra készülnek, ahol George Russell és Kimi Antonelli szeretné maga mögött hagyni a belga hétvége csalódásait. Russell júniusi kanadai győzelme óta gyengélkedik, legutóbb csak az ötödik helyen zárt, míg Antonelli hét futamból hatodszor maradt pont nélkül.
A Mercedes visszaesése miatt a Ferrari megelőzte őket a konstruktőri pontversenyben, míg a McLaren magabiztosan vezeti a bajnokságot. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, mindkét pilóta szerződése lejár az év végén, ami különösen érdekessé teszi helyzetüket, bár a Max Verstappennel kapcsolatos pletykák legalább már elcsendesedtek, miután a holland megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez.
