Az osztrák sajtó szerint egy újabb gyenge teljesítmény esetén az Azeri Nagydíj után kirúghatják a 22 éves versenyzőt a konstruktőri utolsó csapattól.

A Forma-1-es cirkusz következő állomása Baku, ahol az idény 17. futamára kerül sor a 24-ből, ám az Azerbajdzsáni Nagydíj egyúttal egy pilóta utolsó szereplése is lehet a mezőnyben.

A főváros 2016 óta ad otthont a motorsport királykategóriájának, és már számtalan izgalmas csatát láthattak a város utcáin. Miközben a McLaren duója, Oscar Piastri és Lando Norris tovább harcolnak a pilóták világbajnoki címéért, addig egy másik versenyző a karrierjéért küzd.

A 2026-os rajtrácson már alig maradt szabad hely, mindössze az Alpine, a Red Bull és a Mercedes dönthet még hat pozícióról. A Red Bull egyelőre nem tudja, ki lesz Max Verstappen csapattársa, illetve a Racing Bulls párosát sem állították össze, hiszen Cunoda Júki, Isack Hadjar és Liam Lawson szerződése is lejár.

Bár az Alpine meghosszabbította Pierre Gasly kontraktusát 2028-ig, a Renault-tulajdonú alakulat még keresi a francia mellé a másik versenyzőt 2026-ra. A Mercedes vezetője, Toto Wolff ugyan bejelentette, hogy George Russell és Andrea Kimi Antonelli marad, de mindketten szerződés nélkül állnak.

Az osztrák Krone tudósítása szerint az Alpine akár még az idei szezon vége előtt is változtathat a felállásán. A csapat Franco Colapintót a jövő vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíj után kirúghatja, ha a 22 éves pilóta csalódást keltő teljesítményt nyújt Bakuban a mostani gyenge időszaka után.

Egy éve még Baku volt Colapinto boldogságának színhelye, amikor az argentin megszerezte első F1-es pontjait a Williamsszel, nyolcadikként célba érve a mindössze második nagydíján. Az Alpine-nal viszont még egyetlen egység sem jött össze neki májusi érkezése óta.

Colapinto már tizedik alkalommal ül be az Alpine volánja mögé, de a múlt vasárnapi Olasz Nagydíjon elért 17. hely „óriási nyomás" alá helyezte a Buenos Aires-i versenyzőt. Az Alpine-nál úgy látják, Colapinto „jóval alulteljesít" ahhoz képest, amit elvárnak tőle, ezért megfontolják a váltást.

Amit Colapinto Monzában mutatott, az komoly aggodalmat kelt az Alpine-nál, és már nem elképzelhetetlen, hogy nem éri meg a szezon végét. Egy újabb hiba Bakuban akár le is zárhatja a fejezetet, mivel Colapinto „teljesen elveszettnek" tűnik az Alpine A525 volánja mögött.