A Cadillac eddig pont nélkül zárta a hétvégéket, most viszont először hazai közönség előtt próbál kitörni a mezőny végéről. A Miami Nagydíj nemcsak egy újabb futam a naptárban, hanem az amerikai csapat első igazi otthoni bemutatkozása, ami extra terhet és egyben váratlan esélyt is jelent.
Valtteri Bottas érzi a pillanat súlyát, hiszen Kínában a 13. helyével már megmutatta, hogy a csapat képes közelebb kerülni a pontzónához.
„Izgatottan várom, hogy újra autóba ülhessek, és nincs is jobb hely erre, mint a csapat hazai pályája” – mondta a finn, aki szerint különleges élmény lesz a Cadillacet saját közönsége előtt képviselni. Hozzátette, szeretnék tovább építeni az idény elején elért előrelépésre, és a cél egyértelműen az, hogy közelebb kerüljenek a középmezőnyhöz.
Fejlesztéssel támadnának
A csapat Miamira frissítéseket hoz, ami mentőövet jelenthet a szezon ezen szakaszában. Bottas úgy fogalmazott, kíváncsi, mit mutat majd az autó az új elemekkel, miközben a cél változatlan, még szorosabbra zárni a különbséget az előttük állókkal szemben.
Sergio Perez is hasonló hangot ütött meg. A mexikói szerint a japán futam után jól jött a rövid szünet, és az eddigi három versenyen tapasztalt fejlődésre lehet alapozni. „Az Miamira érkező fejlesztés segíthet újabb lépést tenni előre. Az a cél, hogy csökkentsük a hátrányt és harcoljunk a pozíciókért. Ha ez sikerül, lendületet és önbizalmat adhat az év sűrű időszakára” – mondta.
A Cadillac számára tehát nem pusztán érzelmi kérdés a miami hétvége. A hazai pálya most valódi teszt lesz arra, hogy az eddigi apró előrelépésekből kézzelfogható eredmény, akár az első top 10-es helyezés is lehet-e.

