Hülkenberg karrierje legnagyobb eredményét érte el tavaly, amikor életében először sikerült felállnia egy F1-es dobogóra. Amikor már azt lehetett hinni, hogy talán sosem fog számára eljönni ez a pillanat, neki mégis sikerült megcsinálnia, ráadásul azzal a Sauberrel, amely 2024-ben csupán egyszer szerzett pontot és a konstruktőri utolsó helyen zárt.
Idén azonban Hülkenberg és az istálló életében is új korszak kezdődött, hiszen a Sauber név már a múlté, és innentől teljes egészében Audiként folytatják tovább F1-es tevékenységüket. Ez papíron pedig hatalmas lehetőségeket kínál a veterán versenyző számára is, akivel kapcsolatban most Brawn árult el egy érdekes, talán nem annyira köztudott tényt.
„Amikor a Mercedesnél voltam, majdnem leigazoltuk Nicót. Nem tudtuk, hogyan alakulnak majd az egyeztetések Lewis Hamiltonnal 2013 kapcsán. Akkoriban nehezen tudtuk véglegesíteni a megállapodást, Nico pedig készen állt arra, hogy beüljön, ha a dolgok nem jönnek össze. Nagyon éretten viselkedett a tárgyalások során.”
„A lehető legőszintébb módon kommunikáltam vele a helyzetről, és megmondtam neki, hogy van esélye, de minden attól függ, hogyan dönt Lewis. Amikor Lewis aztán aláírt velünk, sikerült tisztázni Nicóval, hogy mégsem fog összejönni a dolog. Nagyon vártam azonban, hogy vele dolgozhassak, mert szerintem ő egy nagyszerű pilóta.”
„Rendkívül érett és kiegyensúlyozott. És már most is remek karrier van a háta mögött. Elég nehéz elképzelni, hogy Silverstone-ban állhatott csak először dobogóra, mert korábban is voltak kiváló teljesítményei. Ettől függetlenül jó volt ezt látni, számomra pedig külön öröm volt, mert elég jól ismerem őt” – zárta gondolatát Brawn, aki a Mercedes után az F1-nél dolgozott, majd néhány éve nyugdíjba vonult.
-crop-1200x800_640x427.jpg)