Jenson Button, a 2009-es Forma–1-es világbajnok úgy véli, hogy a bajnoki címért folytatott küzdelem nyomása egyre inkább rányomja bélyegét a McLaren versenyzőpárosának teljesítményére. A brit szakértő szerint Oscar Piastri és Lando Norris már érezhetően küzd a mentális terhekkel.
A pontversenyt vezető Piastri a legutóbbi, bakui futamon szokatlanul gyenge teljesítményt nyújtott, amikor már az első körben kiesett egy baleset következtében. Bár előnye így 25 pontra csökkent csapattársával szemben, Norris sem tudott maximálisan profitálni riválisa hibájából, mindössze a hetedik helyen zárt.
A Red Bull színeiben versenyző Max Verstappen zsinórban második győzelmével már csak 69 pontra található a vb-éllovas ausztrál mögött. A hátralévő hét futamon még 199 pont szerezhető, így a négyszeres világbajnok holland pilóta is visszakerült a címért folyó csatába.
"Ha megnézzük a bakui hétvégét, látszik, hogy bár a McLaren továbbra is gyors, a két világbajnoki címért harcoló versenyzőjükön már érződik a nyomás hatása" – fogalmazott Button a Sky Sports F1-nek. "Ezzel szemben ott van Max, aki négy bajnoki címmel a háta mögött láthatóan élvezi a versenyzést."
A brit szakértő Piastri bakui teljesítményével kapcsolatban hozzátette: "Érdekes lesz látni, hogyan dolgozza fel ezt a hétvégét. Ha sikerül egy rossz futamként elkönyvelnie – amit remélhetőleg meg tud tenni –, akkor újra erősen térhet vissza. De szokatlan volt tőle, hogy gyakorlatilag kétszer ugyanazt a hibát követte el. Ez nem jellemző egy ilyen kaliberű versenyzőre."
Martin Brundle, a Sky Sports F1 kommentátora szerint most derül ki igazán, mennyire stabil Piastri mentálisan. "Szerintem jól fog teljesíteni. Hét futam van hátra az év végéig, plusz három sprintverseny. Egy győzelemmel vezet a csapattársa előtt, és közel három futamnyi előnye van Verstappennel szemben, szóval még mindig nagyon jó pozícióban van."
Verstappen bajnoki esélyeit értékelve Brundle úgy véli, a holland pilótának nem lesz könnyű dolga az ötödik vb-címe megszerzésében. "Hosszú távú befutóról beszélünk. A McLaren versenyzői már nem csak egymással foglalkoznak, a visszapillantó tükörbe is figyelniük kell" – mondta a szakértő.
"Ha Szingapúrban és Austinban visszaáll a megszokott rend, Maxnak nehéz dolga lesz. A Ferrarit és a Mercedest sem szabad figyelmen kívül hagyni a nagy pontok megszerzésénél. Szerintem ahhoz, hogy Max visszajöjjön a bajnoki csatába, a McLarennek hibáznia kell, de ne feledjük, hogy Max már volt bajnoki csatában, Oscar és Lando még nem."