Súlyos rajtbüntetéssel sújtaná a kvalifikációkon sárga vagy piros zászlót előidéző versenyzőket Carlos Sainz. A spanyol pilóta a legutóbbi spielbergi események után állt elő a javaslattal, amikor Max Verstappen balesete után vitatott körülmények között dőlt el az első rajthely sorsa.
Az Osztrák Nagydíj időmérőjének hajrájában Verstappen a gumifalnak ütközött, ami után előbb egyszeri, majd huszonkét másodperccel később dupla sárga zászlós jelzés lépett életbe. George Russell így is megkaparintotta a pole pozíciót, mivel még az enyhébb korlátozás alatt fejezte be a mért körét.
Sainz szerint ez a helyzet rendkívül veszélyes volt, így nem lett volna szabad megengedni a kör befejezését. Az ötletéről a GPDA, vagyis a pilóták érdekvédelmi szervezetének igazgatójaként beszélt a soron következő silverstone-i hétvége előtt.
„Számomra egyértelmű, hogy annak a szituációnak dupla sárga vagy piros zászlót kellett volna vonnia maga után. George tökéletesen kezelte a helyzetet a szabályok adta kereteken belül, megérdemelte az első helyet, de ilyen veszélyes körülmények között nem lett volna szabad engedni, hogy befejezze a körét.”
„Ha Max az első próbálkozásával megszerezte volna a pole-t, majd a balesetével piros zászlót idéz elő, az igazságtalan lett volna George Russell-lel, Kimi Antonellivel és a többiekkel szemben, hiszen a hibájával megakadályozta volna a riválisok javítását.”
A spanyol pilóta korábbi példákat, köztük a tavalyi bakui hétvégét és a monacói időmérőket hozta fel a felvetése igazolására. Sainz úgy látja, a probléma rendszeresen előfordul az utcai pályákon.
„Véleményem szerint annak a versenyzőnek, aki sárga vagy piros zászlót okoz az időmérőn, háromhelyes rajtbüntetést kellene kapnia. Ez visszatartó erőként hatna, egyben megakadályozná, hogy a pilóták túlvállalják magukat bizonyos helyzetekben.”
„Ha mindent felteszel egy lapra, hibázol, amivel tönkreteszed a többiek körét, akkor úgy tartod meg a pozíciódat, hogy nem hagytad őket jobban teljesíteni, még ha ez nem is volt szándékos. Meg kell találnunk a megoldást, mert már többször láttam gyanús, szándékosnak tűnő eseteket is Monacóban és Bakuban.”
Charles Leclerc megérti korábbi csapattársa álláspontját, ám nem tartja működőképesnek az ötletet általános szabályként. A maranellóiak versenyzője úgy véli, a falnak ütköző pilóta már önmagában is súlyos árat fizet a hibájáért.
„Monaco valóban olyan helyszín, ahol lehet kicsit játszani a sárga zászlókkal, illetve talán egyes pályákon érdemes lenne megvizsgálni a kérdést. Általános szabályként viszont ennek nincs értelme, hiszen aki összetöri az autót, az amúgy sem tudja befejezni a körét, így már eleve bünteti magát.”
Verstappen szintén megszólalt az ügyben, a négyszeres világbajnok szerint a szándékos eseteket még a javasoltnál is szigorúbban kellene szankcionálni. A holland pilóta úgy látja, a fő probléma az volt, hogy Russell egyáltalán befejezhette a körét.
„Az a kör nem teljesülhetett volna egy egyszerű sárga zászló mellett, ott azonnal dupla sárgát vagy pirosat kellett volna lengetni. George csak kihasználta a lehetőséget, ezt én is megpróbáltam volna a helyében, de a szabályoknak nem szabadna megengedniük az ilyen körök befejezését.”
Oscar Piastri szintén egyetértett abban, hogy a spielbergi balesetnél komolyabb jelzésre lett volna szükség, hiszen komoly ütközés történt. A wokingiak ausztrál versenyzője az alsóbb kategóriákban már találkozott hasonló szabállyal, így nem zárkózna el a bevezetésétől.
„A nevelőszériákban létezett ez a szabály, a vita pedig már évek óta zajlik erről az F1-ben. Nehéz kérdés, mert egy technikai hiba miatti balesetnél igazságtalan lenne a büntetés, viszont ha bevezetnék, eltűnnének a gyanús szituációk a Q3 végén, ezért én nem lennék a javaslat ellen.”
