Horner nyíltan beszélt arról, hogy egyetlen csapat kedvéért hajlandó lenne félretenni azt az alapvető feltételét, hogy tulajdonrészt szerezzen a visszatérésekor. A Red Bull korábbi sikerkovácsa a Timesnak adott interjúban tisztázta a jövőjével kapcsolatos pletykákat, miközben Maranellóban éppen bizonytalanná vált a pozíció a csapat élén.
Lewis Hamilton monzai megjegyzései után pletykák indultak Frédéric Vasseur csapatfőnöki székének megingásáról. A hétszeres világbajnok ugyan tagadta, hogy bárki távozását kérte volna a vezetésből, a maranellói istálló körüli feszültség továbbra sem ült el.
Horner határozott elképzelésekkel rendelkezik az esetleges visszatéréséről, amelyek fő szabályként a tulajdonosi szerepvállaláshoz kötődnek. „Alkalmazott voltam, 21 évet töltöttem a bokszutca falán ülve. Nincs szükségem arra, hogy ezt ugyanígy újracsináljam. Az életem ezen szakaszában egyetlen olyan csapat létezik, amelynek kedvéért elfogadnám, hogy nem kapok tulajdonrészt” – nyilatkozta a szakember.
A maranellói álom és a hiányzó kihívás
A korábbi csapatvezető nem hagyott kétséget afelől, melyik csapatról van szó, amikor a sportág legnagyobb nevéről kérdezték. „Elgondolkodnék-e a Ferrarin? Úgy értem, a Ferrari a Forma–1 legnagyobb márkája. Ez az álom, és egyben a motorsport világának alvó óriása” – fogalmazott Horner.
A szakember jövőbeni visszatérésének pontos időpontja egyelőre bizonytalan, a Mundodeportivo írása szerint azonban a szándékai teljesen egyértelműek. A tapasztalt vezető úgy érzi, a megszokott hétköznapi nyugalom hosszú távon nem jelentene számára valódi beteljesülést.
„Létezik egy pont, amikor egy csapat versenyképessége többet nyom a latban az egóval kapcsolatos kérdéseknél. Szerencsés helyzetben vagyok, mert megengedhetem magamnak a válogatást. Ha semmit sem csinálok, leélhetem a hátralévő életemet a birtokomon, és aggódhatok amiatt, hogy esik-e az eső, vagy megnő-e a fű. Ez azonban nem fog kielégíteni” – mondta Horner. „Még mindig úgy érzem, maradt bennem egy utolsó tánc. Totónak pedig meg kell kicsit borzolni azt a átkozott frizuráját.”
A régi riválisok újra összeállhatnak
A két korábbi ellenfél közötti párharc felújítása különleges fűszert adhatna a száguldó cirkusznak, hiszen Horner hiánya meglehetősen kényelmes helyzetbe hozta riválisát. „Totónak túl könnyű dolga van, amióta nem vagyok jelen. Miért is akarná, hogy visszatérjek? Valószínűleg több borsot törnék az orra alá, mint bárki más” – nyilatkozta a brit szakember.
Amennyiben Horner valóban a Ferrari élére kerülne, egy közös cél érdekében egyesíthetné erejét Lewis Hamiltonnal. A 2021-es emlékezetes bajnoki csata két meghatározó alakja ebben az esetben együtt küzdhetne a Mercedes ellen.
