A sanghaji futam után új helyzet állt elő a Mercedesnél, legalábbis David Coulthard szerint, aki úgy látja, Andrea Kimi Antonelli győzelme alapjaiban változtatta meg a csapaton belüli erőviszonyokat. A korábbi Forma–1-es versenyző úgy gondolja, George Russell mostantól egészen más szemmel néz fiatal csapattársára.
Coulthard arról beszélt, hogy a baráti hangulat könnyen háttérbe szorulhat, amikor a világbajnoki cím kerül a fókuszba. „A barátságnak vége. Most már George is tudja, hogy Kimi az igazi riválisa a bajnoki harcban” – fogalmazott.
A skót szakértő szerint ez a folyamat szinte törvényszerű, ha egy csapat versenyképes autót ad két tehetséges pilóta alá. Példaként a 2025-ös idényt hozta fel, amikor a McLarennél Lando Norris és Oscar Piastri között alakult ki kiélezett csata, miután a wokingiak az élmezőnybe léptek elő. „Ahogy tavaly láttuk Landónál és Oscarnál, amikor a McLaren a legjobb autót adta nekik, azonnal a bajnoki címért kezdtek harcolni, és semmi sem számított. Ugyanez történhet a Mercedesnél is, ha a csapat megadja nekik ezt a lehetőséget” – mondta.
Csendes háború jöhet
Coulthard úgy véli, Russell nyilvánosan sportszerű marad, ám a háttérben mindent megtesz majd azért, hogy előnybe kerüljön. A következő állomás Szuzuka, ahol már érezhető lehet a feszültség.
„Egyáltalán nem kétlem, hogy a ‘Szép munka, Kimi’ mögött George megpróbál majd minden lehetséges előnyt megszerezni vele szemben Szuzukában és az azt követő versenyeken” – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy a másik oldalon sem maradhatnak passzívak.
„Antonelli bokszutcai csapatának is pontosan ugyanezt kell tennie” – jegyezte meg.
Csapattárs, de nem barát
A Forma–1-ben gyakran látni jó viszonyt a garázs két oldala között, ám Coulthard szerint ez csak a felszín. A valódi tét mindig felülírja az érzelmeket.
„A csapattárs nem barát. Ha a pályán kívül jól kijöttök egymással, az nagyszerű. De az ő sikere a te kudarcod, és fordítva” – mondta.
A Mercedes tehát könnyen belső párharc közepén találhatja magát 2026-ban, különösen akkor, ha az autó továbbra is futamgyőzelmekre lesz képes. Sanghaj után már nem csupán a riválisokra kell figyelniük, hanem egymásra is.
-crop-1200x800.jpg)