Motorsport.hu|2025. 10. 25. 20:30
Az F1-es csapatvezetők visszafogottan kommentálták a 2024-es szezonra vonatkozó állítólagos költségplafon-sértések körüli találgatásokat.

Az Aston Martin elismerte, hogy kisebb, eljárási jellegű hibát követett el a szabályok szerint, miközben a paddockban egyre erősebb a szóbeszéd arról, hogy egy másik alakulat jóval „jelentősebb” vétséget követhetett el, azaz a megengedettnél több pénzt költhetett.

A híreszteléseket erősítik, hogy késik az F1 irányító testületének hivatalos jelentése a 2024-es vizsgálat eredményeiről; legutóbb 2022-ben csúszott októberre a folyamat, akkor a Red Bull megszegte az előírásokat.

A rivális csapatfőnökök a kérdésekre válaszolva óvatosságra intettek. A Sauber csapatfőnöke, Jonathan Wheatley pénteken így fogalmazott. „Úgy gondolom, a bejelentés késlekedése egyértelművé tette mindannyiunk számára, hogy voltak bajban lévő csapatok, vagy talán egy csapat bajban volt.” – mondta.

„Tapasztalatból beszélek, ez egy nagyon-nagyon nehezen egyensúlyban tartható dolog. Versenyképes akarsz lenni, el tudjátok képzelni, hogy az utolsó dollárig el akarja költeni az ember a költségplafon keretét. Persze, ezt csináljuk, ez a munkánk.” – tette hozzá.

„Versenyzésről van szó, ez egy versengő sport. Az első, amit mondanék, hogy senki sem szándékosan csinálja. Néha megtörténik, a dolgok kicsúszhatnak az irányítás alól, mint egy baleset, valami ilyesmi, és nem számítasz késői költségekre.” – folytatta. „Nem akarok találgatni az okokról. Úgy gondolom, most már értjük, miért késett az FIA közleménye.” – zárta Wheatley.

A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur kisebb jelentőséget tulajdonított a szokatlan csúszásnak. „Szerintem nem nagy ügy, ha a döntés szeptemberben vagy végül októberben születik meg.” – hangsúlyozta. „Ebben bíznunk kell az FIA-ban, hogy végzi a dolgát, és ez nem könnyű feladat, őszintén.” – tette hozzá.

„Ugyanakkor kerülni kell a pletykák miatti találgatást, mert az hiba lenne. Az utolsó elem az egy eljárási jellegű hiba. Szerintem ez bárkivel megtörténhet, és nem jelent sportszakmai előnyt. Külön kell választanunk, mi a sportszakmai előny sportszakmai büntetéssel, és mi a technikai előny vagy technikai hiba, úgymond, az FIA-val.” – fogalmazott Vasseur.

A Haas csapatfőnöke, Komacu Ajao hozzátette. „Szerintem senki sem csinálja szándékosan, bízni kell a folyamatban, majd megvárni az eredményt.” – mondta.