Hegedűs László|2025. 12. 04. 20:49
A japán versenyző nem a Red Bullhoz kerülését bánja, hanem azt, hogy el kellett hagynia a Racing Bulls autóját.

Hivatalossá vált, amit már hetek óta sejteni lehetett: Júki Cunoda nem lesz ott a 2026-os Forma–1-es rajtrácson. A Red Bull a jövő évi versenyzőpárosait bejelentve megerősítette, hogy a japán pilóta sem náluk, sem a Racing Bulls színeiben nem kap helyet. A csapat inkább a fiatal Isack Hadjar mellett döntött, míg Cunoda – egyelőre – csak tartalékversenyzőként marad a Red Bull kötelékében.

A döntés nem érte teljesen váratlanul a japánt, hiszen Liam Lawson az idény második felében egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, különösen azóta, hogy a Racing Bulls autójának első futóművét átdolgozták. Cunoda ugyan az utóbbi versenyeken látványosan javult, ez azonban már nem volt elég ahhoz, hogy megtarthassa ülését.

A Red Bullhoz való előléptetése korábban még az álmai beteljesülését jelentette, ám a valóság hamar kijózanította. A milton keynes-i csapat autója, az RB21 nem tudta azt az érzést és magabiztosságot nyújtani számára, amit a Racing Bulls gépe, a VCARB02 igen. A japán versenyző ezt nem is tagadta, amikor arról kérdezték, van-e bármi, amit megbánt az elmúlt évekből.

„Talán azt mondtam korábban, hogy semmit sem bánok, de ha egy dolgot mégis ki kell emelnem, akkor az az, hogy el kellett engednem azt az átkozottul jó autót, amit a Racing Bullsnál vezettem. Olyan volt, mintha a saját gyerekemet dobtam volna el. Az az autó az én kezem munkája is volt, évek óta együtt fejlesztettük a csapattal, mióta ezek a szabályok életbe léptek. Biztos vagyok benne, hogy az én DNS-em is benne van” – fogalmazott Cunoda, majd hozzátette, hogy fájdalmas volt elbúcsúzni tőle anélkül, hogy elérhették volna vele a kitűzött célokat.

Ennek ellenére úgy érzi, a Red Bullhoz való csatlakozást nem bánja. „Nem bántam meg a döntést, még most sem. Újra ezt választanám” – mondta.

A váltás azonban nem hozta meg a várt áttörést. Az RB21 egy szűk és kiszámíthatatlan működési tartományban mozgó, nehezen vezethető autó volt, míg a Racing Bulls gépe sokkal kezelhetőbbnek bizonyult, és többször is a középmezőny legjobbjaként tűnt fel. Cunoda számára ez a különbség kulcsfontosságú volt, hiszen a japán pilóta stílusához jobban illeszkedett a Racing Bulls karaktere.

A Red Bull döntése, miszerint nem tartják meg őt 2026-ra, már a Katari Nagydíj hétvégéjén megszületett. Cunoda elmondása szerint Helmut Marko vasárnap este közölte vele a hírt, ami érthető módon csalódást okozott számára. „Valószínűleg még most sem fogtam fel teljesen, hogy Abu-Dzabi lesz az utolsó versenyem. Talán majd utána érzem meg igazán” – mondta.

A szezon során több olyan pillanat is volt, amely visszavetette Cunoda lendületét. Különösen az imolai időmérős balesetet emelte ki, amely után több futamon keresztül nem kapta meg a legújabb fejlesztéseket, mivel a Red Bull inkább Max Verstappen bajnoki esélyeire koncentrált.

„Az imolai eset még most is frusztrál. Teljesen felesleges volt az a baleset, és visszaléptem miatta, mert nem jutott elég alkatrész hozzám. De ha az egész idényt nézem, főleg a második felét, akkor lehet, hogy az eredmények nem mindig mutatják meg a valós képet. Ha valaki csak azt látja, hogy kiestem a Q1-ben, és nem tudja, hogy előtte negyedik vagy harmadik voltam, az azt hiszi, gyenge teljesítményt nyújtottam.”

„Amikor végre ugyanazt az autót kaptam, mint Max, akkor nagyon versenyképes voltam vele szemben. Büszke vagyok arra, ahogy fejlődtem és érettebbé váltam az idény során. Nem tudom megítélni, hogy ő hibázott-e, de az biztos, hogy ő a legjobb a mezőnyben. Ugyanakkor örülök, hogy ilyen szinten is gyorsan fel tudtam zárkózni hozzá” – értékelt Cunoda.

A Red Bull döntése nemcsak az ő helyzetét pecsételte meg, hanem más lehetőségeit is elzárta. A japán versenyző elárulta, hogy több csapat is érdeklődött iránta, de a Red Bull-lal kötött szerződése miatt nem tárgyalhatott másokkal.

„A szerződésem miatt nem sok mindent tehettem. Volt néhány érdeklődő, de a megállapodásom nem engedte, hogy beszéljek más csapatokkal, ezért is összpontosítottam teljesen a Red Bullra. Ez volt a prioritásom az elmúlt években, hiszen itt nőttem fel, ez volt az otthonom” – mondta.

A japán versenyző tehát egyelőre háttérbe vonul, de nem tűnik el teljesen: 2026-ban tartalékversenyzőként marad a Red Bull kötelékében, miközben hosszabb távon, akár 2027-re is új lehetőségeket keres.

Élő közvetítés