A Red Bull japán versenyzője egyértelművé tette, hogy ha szükséges, kész a saját futamát is feláldozni annak érdekében, hogy segítse Max Verstappent az ötödik világbajnoki cím megszerzésében.
A Red Bull holland pilótája az első rajtkockából vághat neki a szezonzárónak, közvetlenül két legnagyobb riválisa, Lando Norris és Oscar Piastri előtt. Norris előnye jelenleg 12 pont, így ha Verstappen nyeri a futamot, a McLaren britjének legalább a negyedik helyen kell végeznie ahhoz, hogy a Red Bull sztárja ismét bajnok legyen.
Cunoda a tizedik helyről indulhat, miután a Q3 első gyors körén szélárnyékot biztosított Verstappennek – ez a kör már önmagában elég volt az első helyhez, mielőtt a holland még tovább javított a második próbálkozásán. A japán pilóta készen áll arra, hogy a futamon is hasonlóan támogassa a háromszoros világbajnokot.
„A lehető legtöbbet meg fogom tenni, hogy segítsem őt” – nyilatkozta Cunoda az újságíróknak. „Valószínűleg fel fogom áldozni a saját stratégiámat is, mert abból a pozícióból, ahol most vagyok, és ahogy Max áll, még mindig van esély a bajnoki címre. Úgyhogy mindent megteszek, amit csak tudok.”
Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy Red Bullhoz köthető versenyző ilyen szerepet vállal. A 2021-es szezonzárón Sergio Perez hasonló módon tartotta fel Lewis Hamiltont, ezzel segítve Verstappent a végső győzelemhez. Cunoda most valami hasonlóra utalt, amikor arról beszélt, hogy nem lenne rest beavatkozni, ha azzal Verstappen esélyeit növelheti.
A japán pilóta azt is elárulta, hogyan alakult ki a Q3-as szélárnyékos segítség ötlete, különös tekintettel arra, hogy az utolsó szabadedzésen egy baleset miatt hátrányba került.
„Miután Antonelli nekem jött a bokszutcában, vissza kellett térnünk a régi padlólemezhez, ami őszintén szólva sokat kivett az autóból az időmérőre” – idézte fel a történteket. „Ezért már előre sejtettem, hogy nehéz lesz a kvalifikáció. Az volt az alapvető terv, hogy bejutok a Q3-ba, és ott segítem Maxot, de aggódtam, mert a régi specifikációval nem volt könnyű. Végül sikerült, és úgy érzem, ez önbizalmat adott neki.”
A szélárnyékadásról beszélve hozzátette, hogy nem volt egyszerű dolga, mivel a megfelelő távolság megtartása kritikus volt.
„Nagyon stresszes volt, amikor szélárnyékot adtam, mert nem lehettem sem túl közel az ötös kanyarhoz, sem túl távol tőle. Őszintén szólva, ez elég nyomasztó volt, de végül jól sikerült. Kaptam is néhány dicséretet, szóval ezt most bezsebelem” – tette hozzá mosolyogva.
