Júki Cunoda számára az idei Abu-dzabi Nagydíj nemcsak a szezon, hanem egy korszak végét is jelenti, ugyanis a Red Bull megerősítette, hogy a japán versenyző 2026-ban már nem lesz a Forma–1-es mezőny tagja. A 2025-ös szezonzáró előtt a csapat bejelentette, hogy Cunoda jövőre teszt- és tartalékpilótaként folytatja a munkát, miután a Red Bull úgy döntött, más versenyzővel folytatja a következő idénytől.
A döntés ellenére Cunoda nem hajlandó feladni, és közösségi oldalán egy határozott üzenettel reagált a fejleményekre. „Még nincs vége” – írta, utalva arra, hogy bár most háttérbe szorul, továbbra is küzdeni fog a visszatérésért.
„Amikor megtudtam, hogy 2026-ban nem lesz versenyzői ülésem, az nagyon nehéz pillanat volt számomra. De eltökéltem, hogy még keményebben fogok dolgozni a Red Bullnál teszt- és tartalékpilótaként, hogy fejlődjek, és bebizonyítsam, helyem van a rajtrácson” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy bár az élet időnként próbára teszi az embert, ez nem fogja eltántorítani attól, hogy a lehető legjobb Forma–1-es versenyzővé váljon.
A bejegyzés alatt Jack Doohan is biztató szavakkal kommentált, aki szintén hasonló helyzetbe került idén, amikor év közben elvesztette versenyzői ülését Franco Colapintóval szemben. „Vissza fogsz térni, testvér” – írta az ausztrál pilóta.
Cunoda idén hazai futamára, a Japán Nagydíjra kapta meg a lehetőséget, hogy a Red Bull Racing színeiben versenyezzen, miután a csapat két futam után úgy ítélte meg, hogy Liam Lawson nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Cunoda azonban nem tudott igazán meggyőző teljesítményt nyújtani Max Verstappen csapattársaként, így a Red Bull úgy döntött, hogy 2026-ra Isack Hadjart lépteti elő a Racing Bullstól a főcsapathoz.
Ezzel párhuzamosan a Red Bull megerősítette, hogy a fiatal tehetség, Arvid Lindblad jövőre debütál a Forma–1-ben Liam Lawson oldalán, ami végleg kiszorította Cunodát a rajtrácsról.
A döntés bejelentése után Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke – aki korábban a Racing Bulls élén is dolgozott Cunodával – elismerően beszélt a japán versenyzőről.
„Júki már hét éve versenyez a Red Bull kötelékében, és öröm volt vele dolgozni mindkét csapatnál” – mondta Mekies, majd kiemelte, hogy Cunoda az elmúlt öt Forma–1-es szezon során sokat fejlődött.
„Kiválóan teljesít szombatonként egy körön, vasárnap pedig remek rajtjairól és versenytempójáról ismert. A sportágban mindenki egyetért abban, hogy lehetetlen nem kedvelni őt – a személyisége magával ragadó, és a Red Bull családjának különleges tagjává vált.”
