A Formula-1 2025-ös szezonjában mindössze néhány futam után Juki Cunodát ültették Liam Lawson helyére, miután az új-zélandi versenyző három alkalommal is kiesett az időmérő első szakaszában, láthatóan nem bírva a rá nehezedő nyomással. A japán pilóta bemutatkozása biztatóan indult, ugyanakkor mostanra egyértelművé vált, hogy az energiaitalosok második számú versenyzője továbbra sem tud megközelítőleg sem olyan eredményeket produkálni, mint csapattársa.
Bár Cunoda első Red Bull-os fellépése a hazai közönség előtt, Japánban történt, már egy héttel korábban, Bahreinben sikerült a Q2-be jutnia, ahol végül a tizedik rajtpozíciót szerezte meg, majd a versenyen kilencedik helyezésével megszerezte az első pontokat a második RB21-es számára. Azóta mindössze öt pontot sikerült gyűjtenie, miközben az elmúlt négy időmérőn meg sem közelítette a Q3-ba jutást – Imolában egy baleset, Spanyolországban pedig egyszerűen a tempó hiánya miatt ragadt a mezőny végén.
A konstruktőri bajnokságban ez igen súlyos következményekkel járt a Red Bull számára, hiszen míg Max Verstappen egymaga 155 pontot szerzett, addig a csapat összesen 162 egységgel csak a negyedik helyen áll, több mint 200 ponttal lemaradva a két autóval egyenletesen jól teljesítő McLarentől.
Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója elismerte, hogy Cunoda eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „Max mellett lenni különleges dolog. Nem vagyok benne biztos, hogy manapság valaki azt mondaná: 'Az én nagy célom, hogy Max csapattársa legyek'. A pilóták egyszerűen csak a Forma-1-ben akarnak lenni, igen", nyilatkozta a BBC The Inside Track című műsorában az osztrák szakember.
„Juki jól kezdett, de nem érte el azt a sikert, amit reméltünk tőle. Ugyanakkor pénteki napokon mindig egy vagy két tizeden belül van Max idejéhez képest, ami évek óta nem fordult elő. Cuhodának tehát a sebességét, ami kétségtelenül megvan benne, pontokra kell váltania", fejtette ki véleményét Marko.
A japán versenyző RB21-es autóval kapcsolatos nehézségei miatt már spekulációk láttak napvilágot arról, hogy még a szezon vége előtt lecserélhetik, helyet adva a Racing Bullsnál idén debütáló és meggyőző teljesítményt nyújtó Isack Hadjarnak. Egyelőre azonban a Red Bull illetékesei bíznak Cunodában, sőt, akár dobogós helyezést is elképzelhetőnek tartanak tőle.
„Megvan hozzá a tehetsége", folytatta Marko. „Fejlődött a hozzáállásában is. Mindannyian tudjuk, mennyire impulzív tud lenni a rádióban. Tanult ebből, és valóban gyors pilóta. Csak össze kell szednie magát, nem próbálkozni azzal, hogy legyőzze Maxot, ami lehetetlen. Azt hiszem, ezt már elfogadta, és remélem, sok pontot fog szerezni."
Cunoda korántsem az első Red Bull-pilóta, aki nehezen boldogul Max Verstappen mellett – hasonló sorsra jutott korábban Pierre Gasly, Alex Albon, Sergio Perez és legutóbb Lawson is. Albon szerint a Red Bull autók „borotvaélen táncoló" karakterisztikája nehezíti meg Verstappen csapattársainak dolgát, különösen azokét, akik a testvércsapattól érkeznek, ahol kifejezetten könnyen vezethető autót terveznek.
„Úgy gondolom, hogy ezek az autók a határon vannak", magyarázta Albon. „Max képes vezetni, én saját tapasztalatból mondhatom, hogy nekem voltak nehézségeim. Azt hiszem, a mostani tapasztalatommal már jobban megbirkóznék vele, de a legtöbb pilóta számára ez nem természetes érzés. Szerintem ezt látjuk most is."
„Az is nehézséget okoz, hogy – részben talán ez csak az én értelmezésem – a Racing Bulls autója meglehetősen megbocsátó. Már 2019-ben is említettem, hogy jól kiegyensúlyozott, nagyon stabil. Sok önbizalmat ad. Ez természetesen alakult így, mert mindig fiatal versenyzőik vannak. A csapat alapja a fiatal pilótákra épül."
„A Red Bull viszont ennek szinte az ellentéte, és így egy megbocsátó autóból egy trükkösbe ülsz át, a legegyszerűbb megfogalmazásban. Ezért nagyon sokat kell alkalmazkodnod két nagyon különböző autóhoz", zárta gondolatait a thai-brit versenyző.
