Motorsport.hu|2025. 12. 01. 15:49
Carlos Sainz már a második dobogós eredményét érte el a Williamsszel ebben a szezonban, miután az utolsó körökben sikerült megtartania a harmadik helyét Lando Norrisszal szemben. A spanyol érthető módon rendkívül boldog volt.

Sainz az idény utolsó harmadára egyértelműen megérkezett, és olyan eredményeket szállít, amilyeneket a szezon előtt várni lehetett tőle. Persze a dobogó még így is hatalmas dolog a részéről, de látszik, hogy amikor ott van a lehetőség, akkor a spanyol versenyző le tud rá csapni.

Az egyik kulcsot a rajt jelentette, hiszen Sainz az első körben a hetedikről az ötödik pozícióba tudott feljönni, majd pedig a csapat helyes taktikai döntést hozott azzal, hogy őt is kihívták a biztonsági autós fázis során. A bokszban ráadásul gyorsan is dolgoztak a szerelői, hiszen sikerült átugraniuk Kimi Antonellit, így a williamses már a negyedik helyen találta magát.

Sainz ezt követően remek tempót diktált, és lényegében csak tartotta a pozícióját, amelyből akkor lett harmadik, amikor Norrisnak másodszor is ki kellett állnia. És mivel a McLarenben a végén már nem volt annyi tempó, hogy elkapja őt, így végül a volt csapattárs ünnepelhetett a dobogó harmadik fokán.

„Nagyon boldog és nagyon büszke vagyok az egész csapatra amiatt, amit ma elértünk. Úgy érkeztünk meg erre a hétvégére, hogy azt gondoltuk, ez lesz a szezon legnehezebbje, erre hirtelen egy dobogóval távozunk innen. Sikerült beletalálni a versenytempóba. Szupergyors voltam, sokkal gyorsabb, mint vártam” – nyilatkozta a futamot követően Sainz.

„Eltaláltuk a stratégiát, jó volt a gumikezelés, jó volt a rajt, a védekezés, és ezzel sikerült szerezni egy váratlan dobogót, szóval nem is lehetnék ennél büszkébb.” Bár a spanyol az utolsó körökben váratlan alulkormányzásra kezdett panaszkodni, a harmadik helyével a Williams bebiztosította a konstruktőri ötödik helyet, ami 2016 óta az istálló legjobb eredményét jelenti.

Sainz nem győzte hangsúlyozni, hogy a kiváló csapatmunka is kellett ehhez a váratlan teljesítményhez, hiszen a Williams emberei nagyon jól dolgoztak a bokszban. „Ezért sikerült ma mindent jól csinálni. A szezonunk első fele nem volt könnyű, nem álltak össze a dolgok, de az idény során rengeteg területen sikerült fejlődnünk.”

„Ma volt néhány lehetőség a futam során, nekünk pedig sikerült az összeset megragadnunk azzal, hogy tökéletes futamot teljesítettünk. Őszintén szólva a fellegekben járok ezzel a dobogóval, mert egyáltalán nem számítottam rá.”