A Honda ismét bepillantást engedett a 2026-os Forma–1-es motorfejlesztésébe, ezúttal egy új, sejtelmes képet osztott meg a közösségi médiában, amelyen a következő generációs erőforrásuk látható.
A japán gyártó az elmúlt hónapokban több formában is megmutatta, hol tartanak a fejlesztéssel. Decemberben elsők között tették közzé a 2026-os motorjuk hangját, majd január elején további képek és egy árnyékos, sziluettes videó is napvilágot látott a Tokyo Auto Salon látogatói számára.
Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy a Honda új korszakra készül, ugyanis a 2026-os idényben már az Aston Martinnal közösen tér vissza teljes gyári szereplőként. Bár hivatalosan 2021 végén kivonultak az F1-ből, a Red Bull számára továbbra is biztosítottak technikai hátteret. Ez az együttműködés 2025 végén zárul le, így a most formálódó partnerség jelenti a Honda teljes értékű visszatérését a mezőnybe.
A fejlesztések azonban nem problémamentesek. Koji Watanabe, a Honda Racing Corporation elnöke egy japán lapnak adott interjúban őszintén beszélt a jelenlegi helyzetről. Mint mondta: „Őszintén szólva nem megy minden simán, több területen is akadnak nehézségeink, de szerencsére semmi olyan nem történt, amit ne tudnánk megoldani."
Hozzátette, hogy jelenleg csendben, de fókuszáltan dolgoznak a megbízhatóság és teljesítmény javításán. Úgy látja, az Aston Martinnal való együttműködésben külön kihívást jelent majd az, hogy a motorfejlesztés igazodni tudjon a csapat által képviselt koncepcióhoz.
„Az Aston Martin igyekszik Adrian Newey elképzeléseit szem előtt tartva építeni az autókat, ezért nekünk is az a feladatunk, hogy ehhez minél jobban tudjunk alkalmazkodni" – magyarázta, majd hozzátette: „Ha ezáltal nő az esélyünk a győzelemre, akkor bármit megteszünk érte!"
Watanabe arról is beszélt, hogy a rivális gyártók fejlesztési iránya továbbra is ismeretlen számukra, ezért belső mércéikhez viszonyítják az előrehaladást. „Egyes komponensek beépítése után érezhető teljesítménynövekedést tapasztalunk, míg más elemek nem hozzák a várt eredményt – vegyes a kép" – fogalmazott.
A háttérben ugyanakkor technikai viták is zajlanak. A pletykák szerint két motorbeszállító – valószínűleg a Mercedes és a Red Bull Powertrains – kiskaput talált a 2026-os szabályrendszer egyik pontjában, amely az égéstér sűrítési arányára vonatkozik. Ennek tisztázása érdekében az FIA január 22-én egyeztetést tart a sport öt motorgyártójának technikai képviselőivel.
A Honda január 20-án tartja hivatalos motorbemutatóját Tokióban, míg az Aston Martin február 9-én mutatja be új autóját, az AMR26-ot.
