|2022. 04. 29. 18:24
A balszerencse egyelőre tovább kísérti Carlos Sainzot, ugyanis a Pirelli gumitesztje alatt sem ment minden simán, füstölgő motorral állt meg a pálya szélén.

Kedden és szerdán az Emilia Romagna Nagydíj után a Pirelli a 2023-as új abroncsok tesztjét tartotta. Ezek voltak az elsők az összesen tizennyolc napból, amit a Pirelli idén tesztelni fog. A tizennyolc napot igazságosan osztják el a résztvevő kilenc csapat között. A Haas úgy döntött, hogy nem vesz részt a tesztprogramban.

Imolában az AlphaTauri és az Alfa Romeo két napon keresztül volt akcióban, az Alpine és a Ferrari pedig felváltva. Az Alpine kedden, a Ferrari pedig szerdán autózott. A Ferrari és az AlphaTauri is az állandó pilótákat használta, az Alpine-nál Esteban Ocon lépett pályára, míg Robert Kubica Csou Kuan-jü az Alfa Romeo számára tette meg fontos kilométereket.

Az imolai szerencsétlen kiesés után Sainz balszerencséje nem ért véget, ugyanis az F1-75-ös megállt a spanyol alattt. Az autó hátuljából füst szállt ki, a Ferrarit pedig le kellett szállítani a pályáról. A tesztet zárt ajtók mögött rendezték meg, így a pontos okát nem tudjuk és a Pirelli nem nyilatkozott az elért köridőkről sem. A körök számát azonban nyilvánosságra hozták. Sainz szerda délután 51 kört teljesített.

Ocon 122-ig jutott az Alpine képviseletében, Pierre Gasly 121-ig az AlphaTauri színeiben, Csou pedig 120-at autózott. Szerdán az Alfa Romeo 100 körig jutott Kubicával, Cunoda 103 kört fejezett be Imolában, Sainz és Leclerc pedig 114 körig jutott együtt, annak ellenére, hogy Sainz problémákkal küzdött.

Élő közvetítés
Hozzászólok