Áprilisban egyetlen Forma–1-es futamot sem rendeznek, miután a közel-keleti helyzet miatt elmarad a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj. A mezőny így csak május első hétvégéjén, a Miami Nagydíjon tér vissza – a váratlan szünet pedig alaposan átrajzolhatja az erőviszonyokat.
Ez a leállás nem klasszikus nyári pihenő: a gyárakban teljes fordulatszámon zajlik a munka, az első versenyek adatainak kiértékelése és az új fejlesztések előkészítése. Miközben az utazó személyzet fellélegezhet, a mérnökök számára most kezdődik az igazi hajrá.
A Mercedes lendületét töri meg a szünet?
Ha tisztán sportoldalról nézzük, talán a Mercedes sajnálhatja leginkább a kihagyott versenyeket. Az ezüstnyilak jó eséllyel pályáztak volna erős eredményekre Bahreinben és Dzsiddában, így értékes pontokat hagyhatnak az asztalon.
„Talán jobb lett volna, ha elmegyünk a két közel-keleti futamra, és gyűjtünk még néhány pontot” – ismerte el Toto Wolff. Ugyanakkor gyorsan hozzátette, hogy a kezdeti előnyük korántsem betonbiztos. „Az emberek már kezdik jobban kiaknázni ezeket a rendszereket, Japánban láttuk ennek az első jeleit. Ami az első két versenyen egyértelmű fölénynek tűnt, az már nem az. Miami számunkra is új rajt lesz.”
A fejlesztési verseny hamar felpöröghet, ráadásul a Mercedes ügyfelei is egyre jobban értik az új erőforrás működését. Így ami néhány hete még komoly előny volt, az könnyen elolvadhat, mire újra zöldre vált a lámpa.
A szigorodó technikai ellenőrzések bevezetése előtt ráadásul két futammal kevesebb áll rendelkezésre, ami szintén befolyásolhatja az erőviszonyokat – bár a Mercedes szerint ez nem lesz döntő tényező.
A McLaren időt nyerhet, az Aston Martin kilométert veszít
Miközben az üldözők örülhetnek a plusz heteknek, a McLaren helyzete különösen érdekes. A wokingiak eleve Miamira időzítették első komoly fejlesztési csomagjukat, így számukra nem jelent akkora veszteséget a két elmaradt verseny. Sőt, kevesebb pontot bukhatnak a Mercedeshez és akár a Ferrarihoz képest is.
Az év elején megbízhatósági gondok hátráltatták a csapatot, Kínában akkumulátorproblémák miatt Lando Norris és Oscar Piastri sem tudott rajthoz állni. Japánban viszont már biztató jelek mutatkoztak: Piastri a második helyen ért célba, miután az elején még vezetett is.
Andrea Stella szerint a javulás több tényező eredménye. „Látjuk a fejlődés jeleit teljesítmény és versenyképesség terén. A beállításokkal többet hozunk ki az autóból, de leginkább az erőforrásból sikerült többet felszabadítanunk” – mondta a Sky Sportsnak.
Az Aston Martin oldaláról nézve a kép ellentmondásos. A Honda számára jól jöhet az extra idő, hiszen a szezonkezdet kifejezetten gyengére sikerült, és a megbízhatóság javításán dolgoznak. Ugyanakkor a csapat komoly lemaradásban van, így minden pályán töltött kilométer aranyat ért volna az AMR26 megértéséhez.
„Nem lehet csodát tenni öt hét alatt. Ez folyamatos munka” – fogalmazott Mike Krack. „Az elmúlt hónapokban is láttuk, hogy ha keményen dolgozunk két-három hónapon át, javítani tudunk a megbízhatóságon. Nem gondolom, hogy Miamira ledolgozzuk a hátrányt, de mindent megteszünk, hogy csökkentsük.”
Williams: reset gomb Miamira
A Williams az egyik legnagyobb csalódás eddig: túlsúlyos autó, kevés leszorítóerő és nehezen kezelhető egyensúly jellemzi a csomagot. Az istálló eddig egyetlen időmérőn sem jutott a 15. helynél előrébb, még a kínai sprinten sem.
Alex Albon szerint most tényleg minden perc számít. „Nyilván mindenkinek ugyanannyi ideje van, de mi talán jobban ki tudjuk használni. Keményen dolgozunk a miami fejlesztésen, gyakorlatilag minden héten a gyárban leszünk ebben az időszakban” – mondta.
Carlos Sainz ennél is egyértelműbben fogalmazott. „Pont erre volt szükségünk. Egy kis újratervezésre, mert amit eddig csináltunk, nem működött, és most meg kell nyomnunk a reset gombot. Nem ígérhetem, hogy Miamiban sokkal versenyképesebbek leszünk, de ez a szünet a szezon hátralévő részére komoly teljesítménynyereséget hozhat.”
A kérdés tehát adott: ki jön ki jobban az öthetes kényszerszünetből? A válasz csak Miamiban érkezik meg, de az biztos, hogy nem minden csapat ugyanazzal az érzéssel várja a folytatást.
-crop-1200x800.jpg)
