A rendezői székben ülő Joseph Kosinski megerősítette, hogy már zajlanak az egyeztetések az Apple-lel a nyáron bemutatott F1: A film folytatásáról. A Brad Pitt és Damson Idris főszereplésével készült film a bemutatása óta hatalmas bevételt termelt, ami elindította a találgatásokat egy második rész lehetőségéről.
A történet középpontjában Sonny Hayes állt, akit Pitt alakított, és aki hosszú kihagyás után tért vissza a Forma–1 világába, ugyanis csatlakozott a nehéz időszakot élő APXGP alakulathoz. A tapasztalt pilóta mellett az újonc Joshua Pearce is fontos szerepet kapott, Idris karaktere pedig gyorsan népszerűvé vált a rajongók körében.
A film 2025 júniusi premierje óta világszerte több mint 630 millió dollár bevételt hozott, ami már önmagában elég lenne ahhoz, hogy az Apple megfontolja a történet folytatását. Kosinski a Variety-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy jelenleg a lehetőségeket mérlegelik.
„Most abban a szakaszban vagyunk, amikor elkezdjük elképzelni, hogyan nézhetne ki Sonny Hayes és az APXGP következő fejezete” – mondta, majd hozzátette, hogy a közönség világszerte rendkívül pozitívan fogadta a filmet, ami szerinte egyértelmű jelzés arra, hogy érdemes tovább gondolkodni.
Kosinski arról is beszélt, hogy a forgatás különleges élmény volt.
„A világ minden tájáról érkező reakciók alapján úgy tűnik, az emberek szívesen látnák a folytatást, én pedig szívesen visszatérnék, mert elképesztően jó volt ezen a projekten dolgozni” – nyilatkozta, miközben hangsúlyozta, hogy a stábtagok között is nagy az egyetértés, miszerint lenne még hely a történet kibontására.
Tim Cook is nyitott a folytatásra
A produkcióban vezető producerként közreműködő, hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is részt vett a különböző megbeszéléseken, és az Apple vezérigazgatója, Tim Cook sem zárkózott el a második rész ötletétől. „Egyértelműen beszélünk róla” – árulta el a Varietynek adott interjúban, majd kitért arra is, hogy a film hatalmas nyári siker volt az Apple számára. „Nagyon büszkék vagyunk rá, és lenyűgöző, milyen tehetségek dolgoztak rajta. Brad fantasztikus munkát végzett, alig várjuk, hogy a további terveink is formát öltsenek.”
A produceri oldalról Jerry Bruckheimer is szívesen folytatná a projektet. A TODAY műsorában azt mondta, hogy a második rész elsősorban azon múlik, mennyire tartja fenn a közönség a film iránti érdeklődést.
„Ez rajtatok múlik. Ha elegen megnézik, meg fogjuk találni a módját a folytatásnak” – fogalmazott, majd kifejtette, hogy a forgatás során több helyszín is kimaradt. „Melbourne például olyan pálya, ahová nem jutottunk el, pedig sok pilóta egyik kedvence. Remek kiindulópont lehetne egy folytatás számára.”
A jelenlegi jelek alapján tehát nemcsak a készítők, hanem az Apple vezetése is nyitott a második részre, a nézői érdeklődés pedig minden korábbinál nagyobb lendületet adott az ötletnek.
