Ahogy az utóbbi években megszokottá vált, a Forma–1 mezőnye idén is közös vacsorával zárta le a szezont Abu-Dzabiban, a szezonzáró hétvége előestéjén. A szokásos csapatfotó azonban ezúttal sem lett teljes, ugyanis három versenyző – Fernando Alonso, Nico Hülkenberg és Lance Stroll – nem szerepelt a közös képen, amelyet Lewis Hamilton osztott meg az Instagramon.
A 2025-ös évad utolsó futamának rajtrácsára készülő húsz pilótából tizenhét jelent meg az eseményen, amely mára már a szezon egyik meghitt, hagyományos pillanatává vált. A közös vacsorát idén is Hamilton szervezte, aki korábban már többször is jelezte, hogy ilyenkor ő állja a cechet.
A hétszeres világbajnok ezúttal is érzelmes üzenetet fűzött az Instagramon megosztott fotóhoz: „A 2025-ös osztály. Mi vagyunk az egyetlenek a világon, akik ezt csinálják, és ezért hihetetlenül szerencsések vagyunk. Hálás vagyok ezért a csoportért, akikkel együtt versenyezhetek. Bár ellenfelek vagyunk a pályán, a kölcsönös tisztelet megvan, és büszke vagyok rá, hogy barátaimnak nevezhetem őket. Remélem, egy emlékezetes utolsó futamot hozunk nektek.”
A jelenlévők között természetesen ott voltak a bajnoki címért még versenyben lévő pilóták is. Lando Norris abban bízik, hogy vasárnap sikerül letaszítania Max Verstappent a trónról, és ő lehet a Forma–1 történetének 35. világbajnoka, egyben a 11. brit, aki elhódítja a címet. Verstappen ugyanakkor történelmi tettet hajthat végre, ha megnyeri az idei bajnokságot, ugyanis ezzel beállítaná Michael Schumacher rekordját az öt egymást követő világbajnoki címmel.
Oscar Piastri matematikailag még szintén versenyben van a végső győzelemért, és ha összejönne számára a bravúr, ő lenne a harmadik ausztrál világbajnok Sir Jack Brabham és Alan Jones után.
