Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Charles Leclerc szerint a győzelemért vívott kemény harc természetes velejárója a pályán történő agresszív összecsapás.

A Mexikói Nagydíjon minden adott volt a Ferrari kettős győzelméhez, a két csapattárs közötti éles küzdelem azonban megnyitotta az utat Max Verstappen előtt. A holland pilóta tökéletesen használta ki a vörösök hibáit, miközben a maranellóiak komoly pontoktól estek el.

A negyedik kanyarban Charles Leclerc agresszív támadást indított, amelynek során elhagyta a pályát, míg Lewis Hamilton a következő kanyarkombinációból gyorsított ki lassan. A helyzetet kihasználva Verstappen azonnal átvette a vezetést, Leclerc pedig a bokszutcában kapta meg a maga büntetését.

A Formula Passion kitért arra is, hogy a monacói versenyző azért kapott csupán ötmásodperces időbüntetést a pálya átvágásáért, mert a csatában Hamilton is kiszélesítette az ívet. A büntetés letöltése miatt Leclerc a kerékcseréknél végleg elbukta az első helyet a Red Bull hollandjával szemben.

Nincs harag a csapattársak között

„Négyszemközt megbeszélem majd a történteket Lewisszal, hiszen abban a kanyarban egyikünk sem tudott rendesen elfordulni. Nem tudom, hogy Hamilton szándékosan akart-e visszaszorítani a harmadik helyre, amikor a Red Bull közvetlenül mögöttünk haladt, én mindenesetre igyekeztem megtartani a pozíciómat, és meglátni, mi sül ki belőle” – fogalmazott a monacói pilóta.

„Panaszkodhatnék arra is, hogy az első kanyar kijáratánál mennyire leszorított a pályáról, de ez is a versenyzés része. Amikor a győzelem a tét, a csatának pontosan így kell kinéznie.”

„A bokszkiállás során kiszabott büntetésem teljesen jogos volt. A csatát követően házon belül is átbeszéljük az eseményeket, hogy a jövőben elkerüljük az ehhez hasonló szituációkat” – zárta gondolatait Leclerc.

Hozzászólok
(1)