A Ferrari számára katasztrofálisan alakult a Katari Nagydíj, ahol véglegessé vált, hogy a maranellóiak a negyedik helyen zárják a 2025-ös konstruktőri bajnokságot.
A csapat 382 ponttal fejezte be az idényt, jelentősen lemaradva a McLaren (800), a Mercedes (459) és a Red Bull (426) mögött. Az SF-25-ös teljesítménye az egész hétvégén mélyen a várakozások alatt maradt, és a versenyzők is szenvedtek az autó kiszámíthatatlan viselkedésétől.
A főfutamon Charles Leclerc a nyolcadik, míg Lewis Hamilton a tizenkettedik helyen ért célba, miután a szombati sprintfutamon csupán a 13. és 17. pozíciót tudták megszerezni. Ez a szereplés sokakban felidézte a 2020-as szezon fájó emlékét, amikor a Ferrari mindössze 131 ponttal a hatodik helyen végzett – akkor a teljesítménycsökkenés az FIA által korlátozott motor miatt következett be.
Most viszont nem a motorerő hiányzik, hanem egy olyan autó, amely bármilyen területen is versenyképes lenne, ugyanis a jelelegi sem a lassú, sem a gyors kanyarokban, sem száraz, sem nedves körülmények között nem tud érvényesülni.
Az SF-25 a középszerűség szimbóluma lett Az idei Ferrari gyakorlatilag az egész szezonban a mezőny közepén harcolt, de egyszer sem mutatott valódi áttörést. Katarban különösen látványos volt a lemaradásuk, az SF-25 alulkormányzott volt, miközben a hátsó tengely instabilitása is komoly problémákat okozott mindkét versenyzőnek.
Leclerc szerint az autó viselkedése teljesen megváltozott az időmérőhöz képest. „A sprintre szinte rá sem ismertem az autóra, sokkal rosszabb lett, mint amire számítottam” – mondta, majd hozzátette, hogy ilyen mértékű változásra nem voltak felkészülve.
Hamilton szintén nehézségekről számolt be, majd jelezte, hogy kénytelen volt a bokszutcából rajtolni, hogy extrém beállításokat próbáljanak ki, de ezek sem hoztak eredményt. A brit pilóta úgy fogalmazott, hogy az autó teljesen kiszámíthatatlan volt, és semmilyen szempontból nem tudtak közelebb kerülni az élmezőnyhöz.
A katari pálya különösen bünteti azokat a konstrukciókat, amelyek aerodinamikai hatékonyságban és tapadásban gyengék – éppen ezek azok a területek, ahol a Ferrari idén a legnagyobb hátrányban volt.
A Leclerc–Hamilton páros bejelentésekor még sokan abban bíztak, hogy a Ferrari újra harcban lehet a bajnoki címért, ám a Katarban bebiztosított konstruktőri negyedik helyezés inkább csalódást kelt, mint reményt.
