Komoly feszültséget keltett a paddockban, hogy a Ferrari által korábban bemutatott aerodinamikai megoldást az FIA nem engedélyezte, a Mercedes egy nagyon hasonló kialakítással mégis pályára gördülhetett.
A vita középpontjában a hátsó diffúzor kilépőélének speciális, fogazott kialakítása áll. A maranellóiak az SF-26 fejlesztése során dolgozták ki az elképzelést Diego Tondi és Franck Sanchez vezetésével, ám az FIA technikai ellenőrei a szezon elején nem hagyták jóvá a koncepciót.
Néhány hónappal később a Mercedes W17-esen feltűnt egy hasonló megoldás, amit a Kanadai Nagydíjon vetettek be először. A paddockban sokan azonnal párhuzamot vontak a két elképzelés között.
Kérdések az értelmezésről
Az Autoracer.it információi szerint a Ferrari több más csapattal együtt hivatalos állásfoglalást kért az FIA-tól a Mercedes megoldásával kapcsolatban. A hírek szerint a Monacói Nagydíj előtt Jo Bauer vezette technikai delegáció arra kérte a Mercedest, hogy módosítsa a diffúzoron alkalmazott fogazott elemeket.
A szövetség nem tiltotta be teljesen a megoldást, ugyanakkor szűkítette azt a mozgásteret, amelyen belül a brackley-iek jogszerűen alkalmazhatták az elképzelést. A szabályértelmezés tehát finomodott, ami ismét rávilágított arra, mennyire hajszálvékony a határ a tiltott és az elfogadott megoldások között.
A Ferrari számára az okozott különösen nagy bosszúságot, hogy a Mercedes autóján látott forma erősen emlékeztetett arra a koncepcióra, amelyet korábban náluk már értékeltek, majd elutasítottak.
Nem önálló ötlet volt
A szóban forgó elem nem elszigetelt próbálkozásként született meg Maranellóban, hanem egy átfogó hátsó fejlesztési program része volt az SF-26 tervezése során. Ebbe a csomagba tartozott többek között a kifújt kipufogóra épülő megoldás az STM rendszerrel összefüggésben, valamint a jól ismert fordított szárnykoncepció is.
A Scuderia Fans szerint a Ferrari mérnökei ezért különösen érzékenyen reagáltak arra, hogy egy rivális autóján viszontlátták az általuk már vizsgált irányt. A csapatnál úgy érezték, az FIA korábban egyértelmű álláspontot képviselt az eredeti változattal kapcsolatban.
Mindeközben egyre több találgatás lát napvilágot arról, hogy a Ferrari nem vetette el végleg az ötletet. A paddockból származó értesülések szerint elképzelhető, hogy a szezon későbbi szakaszában újra előveszik a polcra tett megoldást, és az FIA által pontosított kereteken belül átdolgozva ismét bevetik.
Hogyan került át a gondolat?
A történet egyik legérdekesebb része, miként jutott el a Mercedes egy ennyire hasonló koncepcióhoz. A fogazott kilépőélek alkalmazása nem ismeretlen a Mercedes számára, az elmúlt években is kísérleteztek hasonló aerodinamikai filozófiával, így ezen a területen komoly tapasztalattal rendelkeznek.
A paddockban ugyanakkor sokan emlékeztetnek arra is, hogy a mérnökök folyamatosan mozognak a csapatok között, különösen a téli időszakban. Az új munkahelyre érkezők magukkal viszik a korábbi tapasztalataikat és a szabályértelmezéssel kapcsolatos tudásukat is.
Felröppentek olyan pletykák, amik szerint lehetnek olyan szakemberek, akik ismerték a Ferrari eredeti koncepcióját és az FIA elutasításának indokait is. Ez a fajta háttértudás segíthet egy másik istállónak abban, hogy ugyanazt az alapötletet már a szabályoknak megfelelő formában valósítsa meg.
Konkrét szabálytalanságra vagy tiltott információátadásra nincs utalás. A Forma–1-ben azonban a technikai tudás és a személyi mozgás mindig is kéz a kézben járt, a verseny pedig nemcsak a pályán, hanem a tervezőasztalokon is zajlik.

