Charles Leclerc jócskán túllépte a 80 km/órás sebességhatárt a Kanadai Nagydíj szabadedzésén. A monacói pilóta 16,3 km/órával haladta meg a megengedett tempót a bokszutcában, a szabályszegés pedig nem maradt észrevétlen az FIA részéről. A Ferrari versenyzője ugyanakkor elkerülte a komolyabb sportbéli szankciókat, a maranellóiak csupán egy 1000 eurós, vagyis nagyjából 360 000 forintos pénzbírságot kaptak az incidens miatt.
A tempóra mindenesetre nem lehetett panasza a monacóinak, hiszen negyedikként zárta a tréninget. Közvetlenül csapattársa, a harmadik helyen végző Lewis Hamilton mögött végzett, miközben a tabella élét a Mercedes párosa, Andrea Kimi Antonelli, valamint George Russell sajátította ki.
montreali gyakorlás azonban egyáltalán nem a köridőkről maradt emlékezetes, ugyanis a rengeteg megszakítás miatt tizenkilenc perccel meg kellett hosszabbítani a körözést.
Piros zászlók sorozata
A káoszt Liam Lawson indította el, a Racing Bulls autója egy hidraulikai probléma miatt ragadt a pályán. Később Alexander Albon borzolta a kedélyeket egy rendkívül szerencsétlen incidenssel. A Williams pilótája egy elé tévedő mormotát próbált kikerülni, a manőver végén a falban kötött ki, ráadásul az állat életét sem tudta már megmenteni.
A dráma a legutolsó percekre is kitartott, Esteban Ocon letörte a Haas első szárnyát, végleg lezárva a feszült hangulatú montreali nyitányt.

