|2026. 04. 28. 14:15
Az FIA vezetője szerint túl lett fújva a Mercedes motorügye.

Komoly hullámokat vert a paddockban a Mercedes idei erőforrása körül kialakult vita, ám az FIA szerint szó sincs tudatos szabályszegésről. A szövetség együlésesekért felelős igazgatója határozottan állítja, hogy a német gyártó nem próbált csalni, még akkor sem, ha megoldásuk többek szemében a szabályok szellemiségét feszegette.

Az ügy középpontjában az üzemanyag-kompresszió állt, ugyanis a riválisok szerint a Mercedes a pályán képes volt túllépni a megengedett 16:1 arányt, miközben az ellenőrzések csak álló helyzetben zajlottak, így a rendszer működés közben nem volt tetten érhető. A háttérben több csapat is jelezte aggályait, amire válaszul az FIA módosította a vizsgálati eljárást, és a Monacói Nagydíjtól kezdve már üzemi hőmérsékleten is ellenőrzi a motorokat.

Tombazis: túl lett lihegve az egész

Nikolas Tombazis szerint a történet jóval nagyobbra nőtt, mint amit a tények indokoltak volna. Az FIA szakemberei végig figyelemmel kísérték a Mercedes fejlesztési programját, így nem érte őket meglepetés.

„Ez egy túlreagált ügy” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy szerinte indokolatlanul kapott ekkora figyelmet a történet. „Soha nem gondoltuk, hogy bárki csalni próbálna. Követtük a fejlesztési tervüket, és bizonyos döntések valóban arra irányultak, hogy kedvezőbb hőmérsékleti tartományban módosítsák a kompressziót, de ezek megfeleltek a szabályoknak.”

A szakember azt is elmondta, hogy az FIA február végén több irányelvet is pontosított, nehogy technológiai verseny induljon el az „egzotikus” anyagok és megoldások irányába, ami már szembemenne a sport szellemiségével. „Gyakran élünk ezzel az eszközzel: nem tiltunk be valamit utólag, inkább lezárjuk a vitát, mielőtt elfajulna. Nem fogadom el azt a vádat, hogy bárki csalni akart volna, még ha a megoldás kívül is esett a szabályok eredeti szándékán” – mondta.

A hírek szerint a Mercedes már az új, szigorúbb teszten is átment, így valószínűtlen, hogy a változtatás érdemben befolyásolná az erőviszonyokat.

Miami előtt új rajtszabály jön

A hétvégi Miami Nagydíj előtt további módosításokról állapodtak meg a csapatok és az FIA, ezúttal a rajtok biztonsága került fókuszba. A Mercedes az első futamokon többször is pozíciót veszített a startnál, ám Tombazis szerint az új rendszer nem jelent majd előnyt számukra.

„Ez nem egy pilótasegítő rendszer” – szögezte le. „Ha valaki rosszul rajtol, attól még nem fogja tudni megelőzni a többieket. Ugyanakkor ha beragad, lehetőséget ad a veszélyhelyzet elkerülésére.”

Hozzászólok