Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
A szövetség elnöke szerint az olcsóbb és hangosabb V8-as motorok jelentik a Forma–1 jövőjét.

Drasztikus fordulatot vehet a Forma–1 motorszabályzata, miután az elkövetkező években ismét a V8-as erőforrások kerülhetnek az autókba. Mohammed bin Sulayem határozottan kijelentette, hogy a sportágnak vissza kell térnie a sokkal egyszerűbb és olcsóbb technológiához.

„A V8-as motorok jönni fognak, méghozzá hamarosan. Úgy döntöttem, hogy erre az útra lépünk, és így is lesz. Számos okból van szükségünk ezekre az egységekre, hiszen olcsóbbak, jobb a hangjuk, emellett könnyebbek és kevésbé bonyolultak” – fogalmazott az FIA elnöke.

„Az egyszerűség kifejezetten jót tesz az üzletnek és a motorsportnak egyaránt. Az egyszerűség és az innováció ötvözése jelenti a helyes utat, amit most meg is ígérhetek.”

Egyetértés alakult ki a paddockban

Bár a 2026-os szabályzat még az elektromos és a belső égésű teljesítmény egyenlő arányára épült, a mezőnyben egyre többen fejezik ki elégedetlenségüket a bonyolult hibrid rendszerek miatt. Stefano Domenicali nemrég megerősítette a megállapodási szándékot a hibrid hajtás háttérbe szorításáról, a Formula Passion írása szerint pedig még a korábbi elkötelezett támogatók, mint Toto Wolff is nyitottá váltak a váltásra.

A háttérben zajló egyeztetések időzítése a versenyzők jövőjére is hatással lehet. Max Verstappen korábban a Red Bull-lal kötött hosszú távú megállapodása kapcsán utalt arra, hogy a 2030-as dátum kulcsfontosságú lehet a karrierjében.

„Bízom benne, hogy a 2030-as évek kezdetével megnyílik egy új lehetőség, esetleg a V8-as motorok visszatérésével. Egyelőre nem tudhatom, mit hoz a jövő, de a döntéseim nagyban függnek majd a Forma–1 által választott iránytól” – nyilatkozta a holland pilóta.

Hozzászólok