Törő Ferenc|2025. 12. 06. 06:56
Gasly szerint a McLaren már hónapokkal ezelőtt lezárhatta volna a bajnoki küzdelmet.

Pierre Gasly bevallotta, hogy nem számított ennyire kiélezett bajnoki hajrára, és szerinte a McLaren már jóval korábban lezárhatta volna az egyéni világbajnoki küzdelmet. A francia pilóta úgy véli, a szezon utolsó versenye rendkívül izgalmasnak ígérkezik, különösen úgy, hogy három versenyző – Lando Norris, Oscar Piastri és Max Verstappen – is még harcban van a címért.

A McLaren már a 18. fordulóban, a Szingapúri Nagydíjon bebiztosította a konstruktőri világbajnoki címet, ám az egyéni trófea sorsa csak az idényzáró, 24. futamon dől el. Gasly szerint ez így jóval szorosabb lett, mint amire számított.

„Őszintén szólva nagyon meglepett, hogy még mindig nyitott a bajnokság” – mondta az Alpine versenyzője. „Úgy gondoltam, a McLaren már négy futammal ezelőtt lezárhatta volna az egészet, még valamikor a nyári szünet után. De épp ez az, amit szeretünk a versenyzésben – nem lehet mindent előre kiszámítani vagy irányítani, úgyhogy kíváncsian várom, mi sül ki belőle. Egy biztos, izgalmas fináléra számíthatunk.”

A mezőny több tagja is Lando Norrist tartja a legesélyesebbnek a bajnoki címre, köztük George Russell, Isack Hadjar és Charles Leclerc is. A Ferrari monacói versenyzője azonban elismerte, hogy idén többször is változott a véleménye.

„Az év elején még Oscarra tippeltem, aztán Maxra, aztán már magam sem tudtam, mit gondoljak” – mesélte Leclerc. „Most úgy érzem, Lando lesz a bajnok. Tizenkét pont előny azért még mindig sokat számít. Ha nem történik vele valami rendkívüli, akkor szerintem megcsinálja.”

A Forma–1 történetében legutóbb 2010-ben fordult elő, hogy három versenyző is esélyes volt a bajnoki címre az utolsó futamon. Akkor Fernando Alonso érkezett az élről Abu-Dzabiba, ám végül Sebastian Vettel lett a világbajnok, aki harmadikként vágott neki a hétvégének.

Alonso most is úgy látja, hogy a McLaren helyzeti előnyben van, mivel nemcsak az autójuk a legerősebb, hanem két versenyzőjük is a címre hajt.

„Amikor neked van a legjobb autód, az mindig sokat segít” – mondta a kétszeres világbajnok. „A McLarennek most egyértelműen a legjobb technikája van, ráadásul a három esélyes közül kettő náluk versenyez, úgyhogy egy normál futamon náluk kellene landolnia a bajnoki címnek. Persze ez a Forma–1, és bármi megtörténhet, ahogy azt a múlt héten is láthattuk.”

Élő közvetítés