A Brit Nagydíj drámai fordulatokat hozott, ám a leintés után nem az izgalmas csaták, hanem a dühös szurkolók felháborodása uralja a közösségi médiát. A futam végjátékában hozott döntések miatt rengetegen dühöngenek az interneten.
Bár a verseny lassan indult be, a hajrára teljesen elszabadultak az indulatok. Kimi Antonelli sokáig úgy tűnt, elveheti a győzelmet Charles Leclerc-től, ám a Mercedes technikai problémái ismét közbeszóltak. Az olasz pilóta végül a kilencedik helyen futott be, ám a pályaelhagyások miatt kapott büntetése miatt végül a pontszerző helyeken kívül zárt.
Nem ő volt az egyetlen, aki pórul járt a hajrában. Max Verstappen hirtelen a kavicságyban kötött ki, ezzel pedig a biztosnak tűnő harmadik helye úszott el.
Bár a győzelmet Charles Leclerc szerezte meg, a futam befejezése óriási káoszt és csalódottságot hozott. Úgy tűnt, a mezőny kap még egy utolsó kört a versenyzésre, ám a biztonsági autó végül a pályán maradt, így a futam a sárga zászló mögött ért véget. A döntés hatalmas vihart kavart a szurkolók körében, sokak szerint ugyanis az FIA szándékosan segítette George Russellt.
„Unalmas biztonsági autós befutó. Az FIA megölte ezt a versenyt és magát a sportágat is, ez egy abszolút szégyen” – írta egy dühös rajongó.
„Tiszta korrupció, hogy meggondolták magukat a biztonsági autó kiállításával kapcsolatban. Versenyt akarunk nézni, nem azt, hogy az autók hetvennel guruljanak át a célvonalon, csak azért, hogy Russell biztosan megtartsa a második helyét. Ez egy vicc” – fogalmazott egy másik kommentelő.
Voltak, akik a Ferrari taktikáját is kritizálták, amiért elrontották Lewis Hamilton versenyét. Egy dühös hozzászóló szerint valakit azonnal ki kellene rúgni emiatt a csapatból.
„Csak azért nem engedték el a mezőnyt, hogy a kedvencüknek, Russellnek kedvezzenek, így szerezve neki néhány plusz pontot Antonellivel szemben. Ez egy katasztrófa, mindent Russellért tesznek” – olvasható a felháborodott vélemények között.
Egy dühös hozzászóló szerint ez volt a legnagyobb ostobaság, amit a 2021-es szezon óta a sportágban látott. Véleménye szerint a jelenlegi vezetés tönkreteszi a Forma–1-et, így többet nem hajlandó követni a futamokat.
