Isack Hadjar szerint Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata végleg megromlott, és mára kifejezetten kerülik egymást.

Az F1-ben idén debütáló francia pilóta gyerekkora óta rajong Hamiltonért, akitől sokat tanult, mióta az Forma-1-es mezőnybe érkezett.

A hétszeres világbajnok pályafutását több emlékezetes párharc kísérte: első szezonjában Fernando Alonsóval csatázott a McLarennél, később három idényen át Rosberggel harcolt a Mercedesnél a bajnoki címért.

A rivalizálás a 2016-os szezonban tetőzött, amikor Rosberg ötpontos előnnyel világbajnok lett, majd visszavonult. Hamilton később Max Verstappen ellen is történelmi küzdelmet vívott a 2021-es idényben, ami teljesen elmérgesítette a Mercedes és a Red Bull viszonyát.

Hadjar a Clique podcastban kapott kérdést azokról a rivalizálásokról, amelyek baráti viszonyból indultak, és azonnal Hamilton és Rosberg jutott eszébe. A két versenyző fiatal korában szinte testvéri kapcsolatban állt, ám a Mercedesnél az óriási nyomás és a tét végleg szétszakította őket.

„Sajnálom, de szerintem az F1-ben Hamilton és Rosberg a legjobb példa erre” – mondta Hadjar. „Régen legjobb barátok voltak, most viszont ki nem állhatják egymást. Ez szomorú.”