Lewis Hamilton nemcsak a Forma–1-ben aktív szereplő, hanem az NFL világában is van érdekeltsége, ugyanis 2022 óta kisebbségi tulajdonosként része a Denver Broncos irányításának. A brit pilóta most először látogatott el személyesen a csapat hazai pályájára, a denveri Empower Fieldre, ám a jelenléte nem hozott szerencsét: a Broncos 34–20-ra alulmaradt a Jacksonville Jaguars ellen.
A hétszeres világbajnok az Instagram-oldalán is megosztotta benyomásait, miután körbevezették a stadionban és köszöntötték a klub vezetői.
„Nehéz nap volt, de nagyon büszke vagyok erre a csapatra. Még az ilyen napokon is inspiráló látni, ahogy támogatjátok egymást és újra meg újra visszatértek a pályára. Ne felejtsétek, nem az számít, hányszor esünk el, hanem az, hányszor állunk fel. Hajrá a következő meccsen!” – fogalmazott bizakodóan.
Bár ez volt Hamilton első hazai mérkőzése, korábban már több idegenbeli összecsapáson is ott volt, ám a Broncos azok alkalmával is vereséget szenvedett. Ez a sorozat most sem szakadt meg, és a szurkolók egy része már kezd összefüggést látni a versenyző jelenléte és a csapat eredménytelensége között.
A közösségi médiában többen is tréfás, de egyben kritikus hangvételben reagáltak Hamilton újabb „pechsorozatára”.
„Minden alkalommal, amikor megjelenik egy meccsen, kikapunk. Minden tiszteletem Lewisé, de kérlek, ne gyere többet!” – írta az egyik felhasználó az X-en. Egy másik szurkoló csak ennyit fűzött hozzá: „Ez volt remélhetőleg az utolsó meccse a lelátón.” Egy harmadik kommentelő ennél is nyersebben fogalmazott: „Ne gyere vissza!”
Természetesen akadtak olyan rajongók is, akik örültek Hamilton látogatásának. „Nagyon menő, és igazi úriember! Öröm volt látni a Mile High-ban!” – kommentálta valaki az Instagramon.
A Forma–1-es pilóta 2022-ben csatlakozott a Walton–Penner család tulajdonosi köréhez, amely abban az évben 4,65 milliárd dollárért vásárolta meg a franchise-t. Fontos kiemelni, hogy Hamilton nem egyedül birtokol tulajdonrészt, hanem több másik, befolyásos személy mellett kisebbségi részesedéssel bír.
A brit versenyzőn kívül a tulajdonosi kör része Mellody Hobson, az Ariel Investments társigazgatója, aki többek között a Starbucks igazgatótanácsában is helyet foglal, valamint a korábbi amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice is, akinek korábbi futballos kötődései is ismertek. Rice például tagja volt a College Football rájátszási bizottságának is, sőt, egy időben még a Cleveland Browns vezetőedzői posztjára is felmerült a neve.
Hamilton jelenleg a negyedik szezonját tölti a Denver Broncos tulajdonosi körében, és minden esély megvan arra, hogy az idei évben már egy rájátszás-szereplésnek is tanúja lehet.
