A spanyolországi győzelem után az Osztrák Nagydíj gyorsan visszarángatta a valóságba a Ferrarit, Lewis Hamilton szerint ugyanis a maranellóiak maguk sem értik, mitől voltak olyan versenyképesek Barcelonában. A brit pilóta szerint a katalán sikert követő spielbergi visszaesés kijózanító pofonként hatott a csapatra.
A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur régóta hangoztatja, hogy a sikerek idején nem szabad elszállni, a nehéz pillanatokban pedig tilos kétségbeesni. Ez a fajta egyensúlyra törekvés határozta meg az istálló kommunikációját az elmúlt hetekben. Spanyolországban a francia szakember még úgy fogalmazott, hogy nem ők a világbajnokok, a gyengébb osztrák hétvége után pedig arra figyelmeztetett, hogy korábban sem voltak bajnokok, de most sem lettek hirtelen ostobák.
A hullámzó teljesítményre hajlamos Lewis Hamilton és Charles Leclerc esetében különösen fontos ez a mentális stabilitás. A Times-ban megjelent interjúban Hamilton nyers őszinteséggel beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről, és rávilágított arra, hogy a barcelonai győzelem hátterében nem feltétlenül a tiszta tempó állt.
„Úgy gondolom, hogy Ausztria visszahozott minket a valóságba. Nem tudjuk pontosan, miért voltunk ennyire versenyképesek vasárnap Barcelonában. Az egy olyan pálya, ahol mindig nagyon erős vagyok, ráadásul a tapasztalataim alapján olyan stratégiát választottam, amelyről tudtam, hogy működhet” – magyarázta a brit pilóta a lapnak adott nyilatkozatában.
A hétszeres világbajnok szerint a spielbergi hétvége világossá tette, hogy a Ferrari még mindig lépéshátrányban van a legfőbb riválisokkal szemben.
„Ma ismét szembesültünk a realitással. Jó autónk van, de a tempót tekintve elmaradunk a Mercedestől.”
„Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnánk csökkenteni a különbséget, de az az egyetlen győzelem nem garancia arra, hogy mostantól folyamatosan legyőzzük őket. Egyszerűen tovább kell javítanunk az autó teljesítményét, különösen a motorerő terén” – tette hozzá Hamilton.
