Lewis Hamilton a dobogó második fokán ünnepelhetett a Monacói Nagydíjon, a leintést követően pedig külön köszönetet mondott új barátnőjének. A Ferrari hétszeres világbajnoka immár nyíltan felvállalja kapcsolatát Kim Kardashiannal, a világhírű amerikai televíziós személyiség ugyanis a helyszínen szurkolta végig a vasárnapi futamot.
A versenynaptár legfényűzőbb állomásán mindig rengeteg híresség fordul meg, a figyelem középpontjába azonban ezúttal a brit pilóta partnere került. Kardashian jelenléte már önmagában is felkavarta a sajtót, a leintés utáni ünneplése pedig még inkább ráirányította a reflektorfényt a friss sztárpárra.
A futamot követő sajtótájékoztatón a brit versenyzőt külön is megkérdezték a lelátón helyet foglaló kedveséről, ő pedig hálásan nyilatkozott a kapott biztatásról.
„Lenyűgöző érzés, hogy ezen a hétvégén itt van velem, és számíthatok a támogatására. Hihetetlenül jó dolog, ha nagyszerű emberek vesznek körül és melletted állnak, ő pedig minden egyes nap pontosan ezt teszi értem” – fogalmazott a Ferrari versenyzője.

