Lewis Hamilton cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint 2026 végén távozna a Ferraritól. A hétszeres világbajnok elmondta, hogy hosszú távra szóló megállapodása van a maranellói alakulattal, így egyelőre nem időszerű a szerződés meghosszabbításáról beszélni.
„Elég hosszú szerződésem van” – mondta a brit pilóta a sajtónak. „Általában csak az utolsó év előtt szoktak új megállapodásról egyeztetni, szóval ettől még messze vagyunk.”
Hamilton hozzátette, hogy az elmúlt hetekben a Ferrari érezhetően fejlődött, és reméli, hogy a következő futamokon is folytatódik ez a tendencia. „Az utóbbi egy-két hónapban sokat léptünk előre. Az előző versenyen Charles nagyszerű eredményt ért el, de ez pályáról pályára változik majd” – fogalmazott.
A hétszeres bajnok idén még nem tudott nagydíjat nyerni, bár a kínai sprintversenyen győzött. Legjobb eredménye eddig négy negyedik hely volt az Emilia-Romagna, az Osztrák, a Brit és az Amerikai Nagydíjon.
A sajtóban az is felmerült, hogy a Haas újonca, Oliver Bearman 2027-ben akár Hamilton utódja is lehet a Ferrarinál, miután a fiatal brit lenyűgöző teljesítményt nyújtott a Mexikói Nagydíjon. Hamilton viszont nem foglalkozik a találgatásokkal, inkább a hétvégi Brazil Nagydíjra koncentrál.
„Ez az első alkalom, hogy Ferrari-versenyzőként versenyzem itt Brazíliában. Tavaly erősek voltak ezen a pályán, de most új aszfalt vár ránk. Bízom benne, hogy sikerül a legtöbbet kihoznunk az autóból, és szép eredménnyel zárjuk a hétvégét” – zárta nyilatkozatát.
