Lewis Hamilton messze nem lehet elégedett a szezonkezdetével, ugyanis nem elég, hogy a Mercedes az erősorrend harmadik helyére csúszott vissza, ráadásul a csapattársa, George Russell is előtte áll a pontversenyben.
Ehhez persze az is hozzájárul, hogy Ausztráliában és Miamiban is keresztülhúzta a számításait a safety car, ennek kapcsán pedig az egyszeres F1-es világbajnok Jacques Villeneuve közölt egy írást:
„Azt gondolom, egyértelmű, hogy őrségváltás zajlik. Russell meglovagolja a hullámot, míg Hamilton próbál nem elsüllyedni. Miután annyi éven keresztül versenytársak nélkül tudott győzni, nehéz dolog ráébredni arra, hogy nem ennyire egyszerűek a dolgok.”
„Most viszont úgy kell vezetnie, ahogy azt az első két Forma-1-es évében tette, és ahogy Russell is vezet jelenleg. És úgy tűnik, Lewis szerencséjének annyi. Kemény harc vár rá, de tudjuk, hogy Lewis egy bajnok.”
„Tudja, mit kell tennie, aztán majd meglátjuk, hogy lesz-e energiája arra, hogy ezt végre is hajtsa. De azt gondolom, komoly terhet kellett viselnie magán a tél folyamán, miután elvesztette a világbajnoki címet” – írta a Formule1.nl-en.