Motorsport.hu|2025. 10. 24. 17:37
A hétszeres világbajnok saját tapasztalatai alapján osztott meg értékes gondolatokat Piastrival és Norrisszal.

Lewis Hamilton, aki 2021-ben emlékezetes csatát vívott Max Verstappennel, az idei szezon hajrájában különleges perspektívából figyeli a Red Bull és a McLaren között kibontakozó küzdelmet. A Ferrari jelenlegi versenyzője többször is hasznos tanácsokkal látta el Oscar Piastrit és Lando Norrist, hiszen pontosan tudja, milyen érzés, amikor egy Red Bull tűnik fel a visszapillantó tükörben.

"Fantasztikus látni, hogy miként alakul a bajnokság" – kezdte lelkesen Hamilton, amikor a 2025-ös szezon véghajrájáról kérdezték. "Bár az egyik csapat kiemelkedik a mezőnyből, mégis izgalmasabbá teszi a küzdelmet, hogy most már két istálló verseng a címért."

Verstappen szerint is korai lenne még kijelenteni, hogy végleg leáldozott a dominanciájának, különösen mivel a legutóbbi négy futamból hármat megnyert, ráadásul Mexikóban mindig erős teljesítményt nyújtott. "Pontosan ilyennek kell lennie a Forma–1-nek. Számomra is felejthetetlen élmény volt, amikor Maxszal csatázhattam egy másik csapat színeiben, és végignézhettem, ahogy a rivalizálás az év során kibontakozik. Ez az állandó feszültség az, amit a szurkolók látni szeretnének."

A Red Bull különösen a nyári szünet után kapcsolt magasabb fokozatba. Piastri a mexikói sajtótájékoztatón elismerte, meglepte, hogy Verstappen ilyen korán bekapcsolódott a bajnoki küzdelembe – arra számított, hogy csak a szezon legvégén nehezíti meg a McLarenek dolgát. Az wokingi csapat azonban Zandvoort óta nem tudott futamot nyerni, Piastri pedig sorozatban háromszor maradt le a dobogóról.

"A Red Bull az elmúlt futamokon egyértelműen előrelépett az autójával. Valójában ez a konstrukció dominál már négy éve. A McLaren tavaly és idén is remek munkát végzett, ezért tudott felzárkózni. Szerintem nagyszerű, hogy most több csapat között zajlik ez a kiélezett küzdelem. Őszintén szólva fogalmam sincs, mire számítsak!" – fejtette ki véleményét Hamilton.

"Három kivételesen tehetséges pilóta verseng egymással. Nehéz megjósolni, ki hogyan teljesít majd, de Max már négyszer bizonyított" – utalt a holland pilóta sorozatban megszerzett négy világbajnoki címére. "Az üldözés mindig könnyebb, mint a védekezés. Amikor vezetsz, és valaki lassan faragja az előnyödet, az sokkal nehezebb helyzet, mint amikor te vagy a támadó szerepében" – osztotta meg tapasztalatait.

A hétszeres világbajnok szerint az üldözőknek nincs vesztenivalójuk, ahogy 2021-ben Verstappen is ebben a pozícióban volt. "Ha üldözöl valakit, akkor felszabadultan versenyezhetsz, ha viszont vezetsz, meg kell tanulnod kezelni ezt a helyzetet. Mindenképpen izgalmas időszak elé nézünk."

Miközben a bajnoki csata tovább dúl, Hamilton a saját teljesítményére koncentrál. Austinban jól szerepelt, és optimistán tekint a következő versenyhétvége elé. "Örülök, hogy egy pozitív hétvége után érkezhettem ide, ahol általánosságban többet értünk el, mint egy héttel korábban. Biztos vagyok benne, hogy ezt ezen a hétvégén is meg tudjuk ismételni. Minden pálya új kihívást jelent számomra a Ferrarival, de úgy érzem, jó úton járunk. Soha nem késő a fejlődésre."