Idén tavasszal hiába keressük majd Colton Herta nevét a legendás Indy 500 nevezési listáján, az amerikai pilóta ugyanis egy váratlan versenynaptári ütközés miatt kénytelen kihagyni a viadalt. A fiatal tehetség 2018 óta az IndyCar mezőnyét erősítette, az aktuális szezonra viszont a Forma–2-be igazolt, hiszen feltett szándéka, hogy kiharcolja magának a királykategóriás szereplés jogát.
A Forma–2-es bajnokság menetrendje komoly átalakuláson esett át a közelmúltban, miközben kikerült a tervezetből a bahreini és a szaúdi forduló. A szervezők a módosítással egy hatalmas, három hónapos űrt szerettek volna betömni az Ausztrál Nagydíj után, így bekerült a programba Miami és Kanada, ami viszont végérvényesen keresztülhúzta Herta terveit.
Naptári káosz és az Andretti válasza
A montreali versenyhétvége pontosan egybeesik a híres indianapolisi ötszáz mérföldes futammal, így fizikailag lehetetlenné vált az amerikai versenyző hazai fellépése. Önmagában egyáltalán nem ritka jelenség, hogy a formaautós kategóriák szereplői más sorozatokban is megmérettetik magukat, sőt, Max Verstappen és Lance Stroll például GT3-as gépekkel is versenyez a szabadidejében.
A kanadai pilóta ráadásul épp a Paul Ricard versenypályán áll rajthoz a hétvégén, ahol az egyik csapattársa az F2-ben vitézkedő Mari Boya lesz, de Herta esetében az időbeosztás egyszerűen nem engedte meg a dupla terhelést.
Az amerikai pilóta távolmaradása természetesen a korábbi csapatát is lépéskényszerbe hozta, az Andretti alakulata így végül csak három autót indít a legendás oválpályán. Az idei felállásuk a hiányzó láncszem ellenére is rendkívül erősnek tűnik, a 26-os rajtszámú gépet ugyanis Will Power vezeti majd, a 27-es autót Kyle Kirkwood kapta meg, míg a 28-as versenygép volánja mögött a korábbi Forma–1-es pilótát, Marcus Ericssont láthatjuk.
-crop-1200x800.jpg)
