Jos Verstappen szerint a Red Bull légköre teljesen megváltozott azóta, hogy Laurent Mekies átvette az irányítást Christian Horner menesztését követően.

A holland korábbi versenyző, Max Verstappen édesapja korábban hosszú ideig feszült viszonyban volt Hornerrel, most azonban elismerően beszélt a csapat új vezetéséről. A Racexpressnek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a Red Bullnál „mindenki újra nevet”, és a csapat ismét megtalálta a jó hangulatot.

A nyári szünet óta a Red Bull látványos formába lendült. Bár Zandvoortban Verstappen csak Lando Norris kiesése után örökölte meg a második helyet, Monzában és Bakuban már egyértelmű fölényt mutatott. A javulás hátterében több tényező is áll: a fejlesztéseket még Horner írta alá, de Jos Verstappen szerint Laurent Mekies érdemeit sem szabad alábecsülni.

A francia szakembert a Milton Keynes-i bázison bevezetett új módszereiért dicsérik, különösen azért, mert jobban támaszkodik a versenyzők visszajelzéseire – ez részben versenymérnöki múltjából is fakad, ezt a szerepet korábban Baumgartner Zsolt mellett is betöltötte.

„Egyértelműen találtak valamit Monzában, és ezt Bakuban is folytatták. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de most nagyon boldogok, és jó ezt látni. Ez biztosan olyasvalami, amit az autóval kapcsolatban találtak” – mondta Jos Verstappen. 

„A csapatnál jó a hangulat, mindenki újra nevet. Természetesen az eredmények is segítenek, de nagyszerű látni, hogy Mekies ilyen gyorsan mindent rendbe tett. Vidám és barátságos, öröm látni egy ilyen fordulatot.”