Jos Verstappen úgy érzi, egyre többen kezdik felismerni, mennyire különleges versenyző Max Verstappen, és szerinte a 2025-ös világbajnoki szezon is sokkal laposabb lenne, ha fia nem küzdötte volna vissza magát a bajnoki harcba.
A világbajnoki cím sorsa az idény utolsó futamán dől el, ami 2010 óta először fordul elő úgy, hogy három pilóta is esélyes a végső győzelemre. Lando Norris jelenleg vezeti az összetettet 408 ponttal, mögötte Max Verstappen 396, Oscar Piastri pedig 392 egységgel áll.
A legutóbbi Katari Nagydíjon Norrisnak már matematikai esélye volt bebiztosítani a világbajnoki címet, ám a McLaren biztonsági autó alatti stratégiai hibája végül Verstappennek hozta meg a győzelmet, míg Piastri csak második lett, Norris pedig a negyedik helyen zárt.
Jos Verstappen szerint fia nélkül unalmasabb lenne a bajnoki csata
Jos Verstappen úgy látja, a 2025-ös szezon sokkal kevesebb izgalmat tartogatott volna, ha Max nem kapaszkodik vissza a bajnoki küzdelembe, miután korábban 104 pontos hátrányba került Piastrival szemben. Az ausztrál versenyző augusztusban, a Holland Nagydíjon aratott győzelme után még 34 ponttal vezetett Norris előtt is.
Az egykori Forma–1-es pilóta úgy véli, a rivális csapatok sem a Red Bulltól tartanak igazán, hanem kizárólag a fiától. Sőt, arra is utalt, hogy ha Max hirtelen úgy döntene, hogy befejezi a versenyzést, annak hatását talán csak Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója tudná igazán felmérni.
„Kérdezzétek meg Stefanót. Én nem tudom. Az emberek most kezdik igazán felismerni, milyen különleges Max” – nyilatkozta a holland Formule1.nl-nek, majd hozzátette: „Részben neki köszönhetően kapott új lendületet az idei szezon. Nélküle ez a bajnokság jóval unalmasabb lenne.”
Úgy véli, fia jelenléte plusz feszültséget és izgalmat ad a küzdelemnek. „Most van benne valami extra, mert Max is ott van. Ezt látni lehet a többi csapatnál is. Nem a Red Bulltól tartanak, hanem Maxtól” – fogalmazott.
Szorulhat a hurok a McLaren pilótái körül
Verstappen katari győzelmével átvette a második helyet az összetettben Piastritól, amire április óta nem volt példa. Az ausztrál pilóta még a szezon negyedik futamán, a Bahreini Nagydíjon került Max elé a pontversenyben, ám most ismét a holland van előrébb.
Érdekesség, hogy az idény harmadik futamán, Japánban aratott győzelme után Verstappen mindössze egy ponttal volt Norris mögött, és ez volt az utolsó alkalom, hogy ketten álltak az első két helyen. Ezt követően viszont csak egyetlen győzelmet szerzett a következő 12 futamon.
Az elmúlt nyolc versenyen azonban újra formába lendült: ezekből ötöt megnyert, köztük a legutóbbit is a Loszailban rendezett Katari Nagydíjon, ami Jos Verstappen szerint most már komoly nyomást helyez a McLaren pilótáira.
„El tudom képzelni, hogy van némi idegesség a McLarennél, hiszen lehet, hogy ez mindkét versenyzőnek az egyetlen esélye a világbajnoki címre. Soha nem tudhatod, mikor kerülsz újra ilyen helyzetbe, nem igaz?” – mondta, majd hozzátette: „De ahogy Max is mondja, vagy világbajnok leszel, vagy nem. Ha most nem jön össze, majd jövőre újra megpróbáljuk.”
