|2026. 03. 22. 11:37
Jerome d'Ambrosio két évvel ezelőtti távozása után a csapat eddigi kommunikációs szakembere, Bradley Lord veszi át az igazgatóhelyettesi posztot.

Jerome d'Ambrosio két évvel ezelőtti, 2024-es távozása óta egy meglehetősen fontos szék állt üresen a Mercedesnél, most azonban végre megtalálták a megfelelő utódot az űr betöltésére. Az alakulat hivatalosan is bejelentette, hogy a jövőben Bradley Lord lesz Toto Wolff igazgatóhelyettese, a szakember pedig eddigi munkásságával bőven rászolgált a bizalomra a brackley-i bázison.

Ismerős arc a rajongók számára

Bár a brit szakember a mindennapokban inkább a háttérből irányítja a folyamatokat, az aktív tévénézők számára garantáltan ismerős lehet a fizimiskája, ugyanis az elmúlt évek során számtalan alkalommal ő ugrott be a csapatvezető helyett a Sky Sports pitwall-interjúira egy-egy feszült versenyhétvégén.

Sőt, arcvonásai valószínűleg a 2021-es szezonból is sokak emlékezetébe beleégtek. Abban az évben Lewis Hamilton és a ma már négyszeres világbajnok Max Verstappen ádáz csatát vívott a végső győzelemért, a közvetítések rendezői pedig előszeretettel mutatták az érzelmi hullámvasúton ülő Wolffot, akinek a garázsban szinte mindig ott állt a háta mögött az újdonsült helyettes.

A szakember előléptetése egyáltalán nem a véletlen műve, hiszen az elmúlt több mint egy évtizedben bizonyította rátermettségét, és az egész szervezet működésére komoly befolyással bírt.

„Kiemelkedő szerepet játszott a csapatszellem és a kommunikáció alakításában, valamint a szélesebb körű stratégiai összetartás megteremtésében” – fogalmazott a vezetőség a hivatalos közleményben, utalva Lord eddigi felbecsülhetetlen érdemeire.

Hosszú út vezetett a csúcsra

A rutinos háttérember története egészen 2001-ig nyúlik vissza a Forma–1-ben. Pontosan huszonöt évvel ezelőtt a Benetton sajtóirodáján kezdte bontogatni a szárnyait gyakornokként, ahonnan az útja a Renault-hoz vezetett. Itt 2006-ban már vezető sajtófőnökként tevékenykedett a világbajnoki sikerek idején.

Karrierje során egy rövid időre a média másik oldalán is kipróbálta magát, ugyanis 2008-ban az egykori F1 Racing magazin rovatvezetőjeként dolgozott az újságírás világában, mielőtt visszatért volna a PR-szakmába.

A csillagos márkához 2011-ben csatlakozott. Kezdetben az anyavállalat, a Daimler AG stuttgarti kommunikációs menedzsereként az összes autósportos projektet felügyelte, majd a fókusz 2013-tól helyeződött át teljesen a Forma-1-re.

Pályafutása a Mercedes aranykorában ívelt igazán felfelé. Amikor a gárda sorozatban zsebelte be a hét egyéni és nyolc konstruktőri trófeát, ő már kommunikációs igazgatóként felelt a márka globális arculatáért. Később, 2021-ben stratégiai vezetővé avanzsált, a 2024-ben betöltött csapatképviselői pozíciója pedig utólag visszatekintve egyértelműen az előszobája volt a mostani, igencsak komoly hatalommal járó kinevezésének.

Hozzászólok