hero image
dppi

Komoly váddal illette Button Fernando Alonsót

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Verstappen a kiesésével beállította Vettel 2013-as F1-es rekordját

FORMA-1

Vettel eleinte el se hitte, hogy Hamilton a Ferrariba igazol

FORMA-1

Egy F1-es statisztika, amiben a Ferrari verhetetlen

FORMA-1

Furcsa párhuzamot vont egy ex-F1-es Verstappen kiesése és Horner ügye között

Motorsport.hu
2022/11/29 06:59
Jenson Button egy beszélgetésben a McLaren-Hondánál töltött időszakára emlékezett vissza, és azt mondta, korábbi csapattársa néhányszor azt mondta, hogy gond van a kocsival, ha Button mögött volt.

Jenson Button 2015-ben és 2016-ban a McLaren-Hondánál volt Fernando Alonso csapattársa, ezt az időszakot pedig nehéz lenne sikeresnek bélyegezni: az első évben a kilencedik, a második évben a hatodik helyen végeztek.

Button Nico Rosberggel beszélgetett erről az időszakról, és elmesélte, hogy előfordult, hogy Alonso fel akarta adni a versenyt, amikor éppen mögötte volt, és azt hazudta, hogy gond van az autóval:

„Fernando sokszor akart játszmázni, és én is a karrierem azon pontján voltam, hogy beleálltam ezekbe a játékokba. Annyira lassúak voltunk, hogy csak egymással harcoltunk, játszmáztunk, de ebbe nem akarok túlzottan belemenni.”

„Legtöbbször visszatartottuk a tempónkat vagy a beállítással kapcsolatos információkat. Viszont még ha nem is volt meg a tempó a kocsiban, ő akkor is megpróbált mindent kihozni belőle.”

„Ha előtte voltam, akkor különböző stratégiákat próbált ki, hogy megnézze, működnek-e. Volt olyan is, amikor mögöttem volt, hogy azt mondta, valami gond van az autóval, és feladta a versenyt!”

„Nem szereztünk pontokat, ezért a következő futamra tartogatta a kocsit, de megint azt mondta, hogy valami gond van! A csapat viszont azt mondta neki, hogy nem, Fernando, nincs semmi probléma, vezess tovább!”