Hegedűs László|2025. 12. 05. 21:35
Lawson csak a katari futam leintése után értesült az új megállapodásról.

A Racing Bulls már az Abu-Dzabi hétvége előtt megerősítette, milyen felállással vágnak neki a következő szezonnak, a részletek azonban Liam Lawson számára sem voltak egyértelműek egészen a katari futam végéig.

Lawson felidézte, hogy csak a leintést követően tudta meg, milyen döntés született róla, ugyanis a hétvége elején még semmilyen konkrét információval nem rendelkezett.

„A katari verseny után értesültem a szerződésről. Egészen addig nem tudtam semmit, próbáltam apránként kideríteni, mi történik, de csak a futam után derült ki minden. Alan Permane mondta el nekem, és nagyon örültem, hogy tőle hallhattam” – mesélte, majd hozzátette, hogy ez a bizonytalanság végigkísérte az elmúlt időszakát.

„Be kell vallanom, ideges voltam. Tavaly év végén is ez volt a helyzet, és több alkalommal korábban is. Az efféle bizonytalanság nem könnyíti meg a munkát, ugyanakkor a csapatnál és ebben a közegben sokszor szoktunk ehhez alkalmazkodni” – jegyezte meg, miközben arról is beszélt, mennyire nehézzé teszi a felkészülést, amikor fogalma sincs arról, mit tartogat számára a folytatás.

Lawson arról is beszélt, hogy ez az érzés korábban sem volt ismeretlen számára, ugyanis tartalékversenyzőként hónapokig várta, mikor kap először lehetőséget a Forma–1-ben.

„Mindig nehéz, amikor nem tudod, hogyan alakul a jövő. Tartalékversenyzőként is ez volt, amikor vártam, hogy egyszer főversenyző lehessek, és megkapjam az első esélyemet. Ez a bizonytalanság végigkísér a Forma–1-ben egészen addig, amíg nem bizonyítasz” – magyarázta.

A mostani helyzet azonban már más, hiszen jövőre stabil felkészülési programmal számolhat. „A következő év teljesen más lesz, és nagyon jó érzés, hogy már most tudom, milyen előszezoni program vár rám a csapattal. Ez segít abban, hogy megfelelően felkészüljek a 2026-os kihívásokra, főleg az új szabályok miatt” – mondta, rámutatva, hogy a hosszú távú tervezhetőség komoly előnyt jelent számára.

Élő közvetítés