Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíjon véget vetett a 42 futam óta tartó nyeretlenségi sorozatának. A hétszeres világbajnok a 2024-es belgiumi sikere óta először állhatott fel a dobogó legfelső fokára, egyúttal pedig a Ferrari pilótájaként is megszerezte története első elsőségét.
A brit versenyző a második rajtkockából indult George Russell, illetve Kimi Antonelli közül. A Mercedes egészen a barcelonai hétvégéig az idei szezon összes futamát megnyerte, a futam fordulópontját azonban egy virtuális biztonsági autós fázis hozta el.
Fernando Alonso a negyvenedik körben a kilences kanyarnál kényszerült félreállni a pályán. Az eltérő stratégián lévő Hamilton számára ez tökéletes lehetőséget teremtett a bokszkiállásra, a kerékcsere után pedig az élre tért vissza.
A zöld zászlós jelzést követően a negyvenegy éves pilóta kemény keverékű abroncsokon lépett el a mezőnytől. A Mercedes képtelen volt reagálni a Ferrari elképesztő tempójára, így Hamilton magabiztos győzelmet aratott.
A történelmi siker egy kifejezetten nehéz időszakot zárt le az istállóhoz 2025 januárjában csatlakozó versenyző számára. A tavalyi szezon során mindössze a kínai sprintfutamon tudott diadalmaskodni, ám az ottani öröm is csak huszonnégy óráig tartott, mivel a vasárnapi főfutamról kizárták. A bajnokságot végül a hatodik helyen zárta, 267 pontos lemaradásban a világbajnok Lando Norris mögött.
Történelmi mérföldkő
A jelenlegi szezon azonban már korábban is biztató jeleket mutatott a maranellóiak számára. Hamilton Kínában egy harmadik hellyel szerezte meg első ferraris dobogóját, amit Kanadában, valamint Monacóban is egy-egy második helyezés követett, mielőtt Spanyolországban végleg átszakadt volna a gát.
A mostani sikerrel a brit klasszis tovább növelte az előnyét az örökranglista élén. Pályafutása százhatodik futamgyőzelmét aratta, miközben a barcelonai aszfaltcsíkon hetedik alkalommal diadalmaskodott, ami szintén rekordnak számít.
Az első sikerét még a 2007-es Kanadai Nagydíjon arató Hamilton a 2020-as portugáliai versenyen vette át a vezetést a statisztikai mutatókban. Akkor a kilencvenegy győzelemmel visszavonuló Michael Schumachert taszította le a trónról.

