Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2025. 08. 03. 06:27
Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Hungaroringen, miközben Verstappen nehéz helyzetből indul a futamon.

A monacói pilóta pályafutása 27. pole pozícióját szerezte meg, ám a statisztikák nem kecsegtetnek túl sok jóval, ugyanis mindössze öt alkalommal sikerült győzelemre váltania az első rajtkockát, legutóbb tavaly Monacóban. A Ferrari versenyzője most a japán verseny forgatókönyvét szeretné megismételni, ahol Verstappen tudott győzni az élről.

A rajt kulcsfontosságú lehet a Hungaroringen, ahol a hosszú egyenes és a kemény fékezési zóna többször okozott már drámai pillanatokat. „Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz egyszerű megtartani a vezető pozíciót" - nyilatkozta Leclerc.

A McLaren ismét erős formát mutatott,: ezúttal Oscar Piastri végzett a második helyen, megelőzve csapattársát, Lando Norrist. Russell a negyedik helyről várja a rajtot, míg a 22 évvel ezelőtti hungaroringi győztes Alonso az ötödik pozícióból indul.

Verstappen különösen nehéz helyzetben van, ugyanis a nyolcadik rajtkockából kell támadnia, ráadásul újonc pilóták közé ékelődve.

„Nem ideális a pozíciónk, de már bizonyítottuk, hogy innen is lehet jó eredményt elérni" - utalt a holland pilóta a három évvel ezelőtti, tizedik helyről szerzett győzelmére. Az osztrák futam tapasztalatai azonban óvatosságra intenek, ugyanis akkor is újoncok közül rajtolva került bajba.

A mezőny második felében Hamilton a 12. helyről indul, míg Antonelli a 15. helyre csúszott vissza.

POZ.VERSENYZŐCSAPATIDŐ
1Charles LeclercFerrari1:15.372
2Oscar PiastriMcLaren1:15.398
3Lando NorrisMcLaren1:15.413
4George RussellMercedes1:15.425
5Fernando AlonsoAston Martin1:15.481
6Lance StrollAston Martin1:15.498
7Gabriel BortoletoKick Sauber1:15.725
8Max VerstappenRed Bull Racing1:15.728
9Liam LawsonRacing Bulls1:15.821
10Isack HadjarRacing Bulls1:15.915
11Oliver BearmanHaas1:15.694
12Lewis HamiltonFerrari1:15.702
13Carlos SainzWilliams1:15.781
14Franco ColapintoAlpine1:16.159
15Kimi AntonelliMercedes1:16.386
16Yuki TsunodaRed Bull Racing1:15.899
17Pierre GaslyAlpine1:15.966
18Esteban OconHaas1:16.023
19Nico HulkenbergKick Sauber1:16.081
20Alexander AlbonWilliams1:16.223
Hozzászólok